Gazdaság 2022. március 10. 08:00

Most nincs baj, de a veszély nem múlt el

Most nincs baj, de a veszély nem múlt el
Tekintettel arra, hogy több mint egy hónapja nem mutatták ki a magas patogenitású madárinfluenza vírusát a hazai baromfiállományban, a Nébih elrendelte a még fennálló felügyeleti (megfigyelési) körzet feloldását. A járványügyi fegyelem betartása azonban továbbra is fontos, mert a vírus még jelen van az országban.

Borítókép: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A legutolsó madárinfluenza-kitörés Kunszálláson, egy baromfiállományban történt, január 27-én. Mivel az érintett telep kiürítése és fertőtlenítése óta több mint 30 nap eltelt, a Nébih feloldotta a telep körül kijelölt felügyeleti (megfigyelési) körzetet. Az intézkedés értelmében, valamint az uniós és hazai jogszabályokban előírt feltételek teljesítése alapján, immár zavartalanul folyhat a belföldi és az uniós szállítás a megyéből.

Az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó előírásai szerint Magyarország legkorábban április 8-án nyerheti vissza madárinfluenza-mentes státuszát, vagyis leghamarabb ekkor kezdődhet meg újra a szállítás a jelenleg teljes importtilalmat alkalmazó ún. harmadik országokba.

A Nébih felhívja a baromfitartó gazdák figyelmét, hogy a járványügyi előírások betartása továbbra is kiemelt jelentőséggel bír, mert a magas patogenitású madárinfluenza vírus a vadon élő madarakban még mindig jelen van az országban. Továbbra is országszerte kötelező a járványvédelmi minimumfeltételek teljesítése és a magaskockázatú területeken a baromfik zártan tartása.

Ugyancsak érvényben maradnak a korábban előírt, szállítást megelőző kötelező tamponvizsgálatok. Eszerint Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében a napos baromfi kivételével valamennyi baromfi esetében kötelező a tamponvizsgálat a vágóhídra vagy továbbtartásra irányuló állatmozgatás előtt 72 órán belül, amelynek kedvező eredménye a szállítás előfeltétele. Az ország többi megyéjében a vízibaromfik új tartóhelyre szállítását megelőző 72 órán belül kötelező a tamponvizsgálat, de a szállítmány indításának nem előfeltétele a kedvező eredmény megérkezése. A szállításokat megelőzően 20 kloáka- és 20 légcső-tamponmintát kell venni.

A madárinfluenzával kapcsolatos aktuális tudnivalókról a Nébih tematikus oldalán tájékozódhatnak: 
https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza   
               

Kövessen minket a Facebookon is!