Helyi hírek 2022. március 15. 18:45

Petőfi Klub lesz Félegyházán is

Petőfi Klub lesz Félegyházán is
Kiskunfélegyháza is részese lesz a Petőfi Klubok Kárpát-medencei hálózatának, amelynek elindulását prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere jelentette be március 11-én. A Petőfi Klub megvalósításának helyszíne a Móra Ferenc Művelődési Központ. A hivatalos megnyitó alkalmából március 15-én Vida Dorina, a Nemzeti Művelődési Intézet módszertani referense ajándékcsomagot adott át Csányi József polgármesternek.

Bács-Kiskun megyében Kiskunfélegyháza mellett Dunavecse, Fülöpszállás, Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunhalas, Orgovány településeken alakulhat még Petőfi Klub. Ezek a települések aktív részesei lehetnek az idei száz település között létrejövő hálózatnak, valamint együtt ünnepelhetik a költőóriás születésének 200. évfordulóját külhoni nemzettársainkkal: Bákó, Csíkszereda, Gyimesfelsőlok, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Zenta, Dunaszerdahely, Nagytárkány, Lendva és Beregszász lakóival.

A Magyar Országgyűlés 2020 decemberében döntött arról, hogy a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánítja a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából.

Az emlékév egyik kiemelt tevékenysége a reformkori szellemiséget tükröző Petőfi Klubok Kárpát-medencei hálózatának kialakítása.

A bicentenáriumhoz kapcsolódva az országos közfeladatot ellátó Nemzeti Művelődési Intézet a költőfejedelem születésének 200. évfordulójához a Petőfi Klubokban számos közösségépítő programmal, rendezvénnyel, valamint színvonalas kulturális eseménnyel csatlakozik kultúrstratégiai intézményi partnereivel. E programban Bács-Kiskun megyének is meghatározó szerepe lesz.

Az anyaországi és a külhoni magyarság részvételére építő, helyi közösségeket megerősítő kezdeményezést, a Petőfi Klubok hálózatát a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködő tartalomszolgáltató partnereivel, többek között a Déryné Program, a Filharmónia Magyarország, a Hagyományok Háza, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Népfőiskola Alapítvány, valamint a Nemzeti Filmintézet közreműködésével indítja útjára.

A Petőfi Klubok azontúl, hogy megismertetik a résztvevőket Petőfi Sándor életművével és szakmai pályafutásával, a nemzeti törekvéseket megerősítő, társadalmi és gazdasági változásokat generáló reformkorba is betekintést engednek. Különös tekintettel a kulturális örökségünk és identitásunk alapját képező magyar nyelv hivatalossá tételére, a nemzeti kultúra megszilárdulására, a kulturális intézmények megalakulására és a civil szervezetek robbanásszerű fejlődésére.



A program – a kezdeményezők szándéka szerint – a reformkor szellemiségéhez méltó kulturális alkalmakat juttat a településekre, amely alkalmak közvetlen lehetőséget teremtenek a nemzeti értékek megismerésére, történelmi, művelődéstörténeti és szépirodalmi tudásbővítésre, szórakozásra, továbbá a személyes és közvetlen kapcsolatokra építő, azokat erősítő közösségi együttlétekre és az online kapcsolódásra is.

A Petőfi Klubok megvalósulásával idén 100 (88 magyarországi és 12 külhoni) település kapcsolódhat a program keretében megvalósuló kulturális programokhoz, míg 2023-ban további 100 település csatlakozik a Kárpát-medencei klubhálózathoz. A közös célt méltón reprezentálja a közreműködő szervezetek impozáns névsora is, amely országos kultúrstratégiai, közművelődési, közgyűjteményi, művészeti, valamint tudományos intézmények és országos szervezetek példaértékű együttműködését mutatja.

A programsorozat megvalósításában együttműködő országos szervezetek komoly- és könnyűzenei koncertekkel, színházi és irodalmi előadásokkal, könyv- és folyóirat-bemutatókkal, kiállításokkal, vetítésekkel járulnak hozzá a kulturális kínálat sokszínűségéhez.

A Nemzeti Művelődési Intézet nagy tapasztalattal rendelkezik a mostanihoz hasonló hálózatépítő programok menedzselésében, a szervezet kiemelt stratégiai célja, hogy támogassa az anyaországi és külhoni magyar közösségek értékfeltáró tevékenységét, segítséget nyújtson a tárgyi és szellemi értékek, hagyományok megismeréséhez, megőrzéséhez és a magyar identitásuk mindennapi megéléséhez. E célok vezérelték többek között a 2020-ban lefolytatott Kárpát-medencei Petőfi-kutatást, a települési értékfeltárást támogató fejlesztéseket, az olvasóköröket népszerűsítő Falusi Krónika rendezvénysorozatot, továbbá most, az emlékév keretében elindított Petőfi Klubokból létrejövő hálózat elindítását is. A program sikeréhez a Nemzeti Művelődési Intézet a Petőfi Klubok erőforrásainak stratégiai tervezésével, logisztikai és hálózatépítő tapasztalataival, valamint a központi programkoordinációval járul hozzá.

A bekapcsolódó települések helyszínnel, szakemberrel és helyi szervezőmunkával erősítik a Kárpát-medencei programot.

Fotó: Fantoly Márton
           

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Petőfi-emlékévek