Sport 2022. március 21. 13:30

Eredményes hétvégén vannak túl a félegyházi kosárlabdázók

Eredményes hétvégén vannak túl a félegyházi kosárlabdázók
Hét mérkőzést játszott a hétvégén a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) U12, U16, U18 és felnőtt csapata.

U16 (kadet) bajnokság
Kadet fiúcsapatunk kezdte meg a hétvégét monori sikerével. Egy rendkívül magas, fizikálisan erős ellenfél ellen, folyamatos zónavédekezéssel szemben, eredményes külső dobásainak köszönhetően megszerezte a kiemelt bajnokságban második győzelmét. Igazi férfias csata volt, sportszerű ellenfél ellen.

Monori SE – Félegyházi TSI: 60 – 65


U18 (junior) bajnokság
Junior fiúcsapatunk szintén a kiemelt bajnokságban egy budapesti akadémia együttes ellen játszott hazai pályán. Álomszerűen kezdődött számunkra a mérkőzés, hiszen az 5. percben 16:0-t mutatott z eredményjelző. Sajnos, a folytatásban magukra talált ellenfelünk, ki tudott egyenlíteni a negyed végére. A végletekig kiegyenlített, egylabdás mérkőzésen ezúttal az ellenfél örülhetett a győzelemnek, de a visszavágón lesz lehetőség a javításra.

Félegyházi TSI – Kiss Lenke KS: 70 – 72


U12 (gyermek) bajnokság
Kiskunfélegyházán szerepeltek szombaton és vasárnap gyermekcsapataink. Szombaton a fiatalabbak léptek pályára. A nagykőrösi Sólymok elleni vereség után bravúr győzelemmel zárták a napot.

Nagykőrösi Sólymok – FTSI Gyermek 2.: 107 – 38

FTSI Gyermek 2. – Bajai MNÁMK Rakétái: 37 – 27


Vasárnap az idősebbek léptek pályára. Jól ismert ellenfelek ellen játszottak újra és két magabiztos győzelmet arattak, ezzel továbbra is első helyen állnak az alsóházi bajnokságban.

FTSI Fiúk – KKA Amazonok: 84 – 31

Pityke KSE – FTS Fiúk: 29 – 84



Férfi NBII-es bajnokság
Felnőtt csapatunk, a Kiskunfélegyházi KC közvetlen riválisát, a debreceni Cívis KK U23 csapatát látta vendégül. Tavaly novemberben a cívis városiak nyertek, ezen a mérkőzésen azonban sikerült a visszavágás.

Kiskunfélegyházi KC – Cívis KK U23: 96 – 93

Simon Zoltán
Félegyházi TSI – Szakmai vezető
                      

Kövessen minket a Facebookon is!