Helyi hírek 2022. március 28. 10:00

Mórás alkotók bemutatkozása

Képgaléria
Mórás alkotók bemutatkozása
Március 25-én nyílt meg a Móra Ferenc Művelődési Központban a Móra Ferenc Gimnázium tanulóinak hagyományos képzőművészeti kiállítása, amellyel egy időben a Korona Kávézó diákgalériája is megkezdte működését. Az első diákalkotó Bakos Flóra, a gimnázium végzős tanulója. Az aulában harminc diák mintegy száz műve látható.

A tárlatot Szabó Ildikó művésztanár nyitotta meg, aki elmondta: – A félegyháziak több mint negyven éve találkozhatnak olyan kétévente, újabban évente megrendezett tárlattal, ahol a Móra Ferenc Gimnázium tanulóinak alkotásai kerülnek közönség elé. Jómagam, pontosan negyven évvel ezelőtt állíthattam ki először a gimi „színeiben”. Szóval, mint mindig, kissé meghatottan állok itt. A nosztalgikus hangulathoz még a Covid-járvány is hozzátett valamicskét, hiszen egy évet ki kellett hagynunk, így most ismét egy biennálén vagyunk, pont úgy, mint a régi szép időkben, Rosta tanár úr szárnyai alatt.

Ismétlődő kiállításaink célja mindig is az volt, hogy számot adjunk arról, mit tanultunk, hogyan fejlődtünk az előző kiállítás óta. Mindig voltak „kicsik” és „nagyok”, „újak” és „régiek”. A kicsiknek még kevés rajzuk volt kiállítva, a nagyoknak sok, a kicsik hátul álltak, a nagyok elől. De közösségünk legfőbb törvénye az, hogy a kicsikből mindig nagyok lesznek. Idei tárlatunk címe a „Szemenszedett igazság” némi magyarázatra szorul. Paul Cezanne, a nagy francia festő is egy hasonló paradoxont mondott, akkor, amikor a festői céljairól faggatták. „A festészet lényege abban van, amit a szemeink gondolnak.” Első hallásra úgy értelmezzük, hogy a művész dolga feltétlenül az, hogy önmagát kifejezze, a világról alkotott saját véleményét mondja ki, de ha ismerjük Cezanne festészetét, hamar rájövünk, hogy pontosan az ellenkezőjét mondja. Az impresszionizmusból kiábrándult festő nem a pillanatnyi hangulat puszta érzéki ábrázolásmódját kívánta követni, de nem is akart magasztos eszmékről vallani. Inkább csak gondolkodva nézni, igazán megfigyelni, lassan és alaposan nézni a világot és benne az embert.

A mi célunk is ez volt az elmúlt két évben, ennek nyomait látják itt a kiállítótérben. Ma nagy divat interneten keringő képeket, rajzokat másolni, de mi igyekeztünk elkerülni ezt. Saját szemünkkel néztük meg a tárgyakat, valós látvány után rajzoltuk modelljeinket. Gyakoroltuk a nézést, hogy gondolkodva lássunk. Ez évszázadok óta a művészek módszere arra, hogy megtanulják élethűen ábrázolni a dolgokat. Ez a mesterség. Ezen túl ott van a MŰVÉSZET (csupa nagybetűvel). Aki tanult már művészeti iskolában, többször is hallotta azt az alaptételt, hogy csak az nevezhető művészetnek, ami igaz, ami saját élményen alapul, ami hiteles.

s. r.

Fotó: Fantoly Márton és Nagy Gergely
              

Kövessen minket a Facebookon is!