Helyi hírek 2014. november 5. 12:40 Forrás: Petőfi Népe

Vízben állnak a földek

Képgaléria
Vízben állnak a földek
Elöntötte a belvíz a petőfiszállási tanyavilágot. Összefüggő víz borítja a legelőket és szántókat több tíz hektáron. A víz helyenként buzgárokban tör a felszínre. Ugyanakkor a belterületi házak pincéiben is megjelent.

A rendkívüli belvízhelyzetben folyamatosan csörög a petőfiszállási polgármester telefonja. Egymást követik a lakossági bejelentések. Emberéleteket egyelőre nem veszélyeztet a belvíz, de az már előre látható, hogy komoly anyagi károkat okoz - nyilatkozta a Petőfi Népének Szász János. A polgármester szerint soha nem volt még ekkora belvíz a településen. Úgy látja, a vízügyi szakembereknek sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetniük a megelőzésre. Az elméleti védekezés kidolgozása helyett konkrét tettekre, mint például a csatornák kitisztításra, illetve a zsilipek felújítására lenne szükség - hangsúlyozta a településvezető.

Elmondta, Petőfiszállást három csatorna ,a Galamboséri, a Szentkúti, és a Kővágóéri csatorna szeli át. Ezek a Dongéri csatornán keresztül vezetnék el a vizet a Tiszába. Ám a Tisza-Kunsági Vízügyi Társaság fenntartásában lévő csatornákon nem folyik el megfelelően a víz, mert nincsenek rendben tartva, ezért öntötte el a faluszéli szántókat, legelőket a víz az októberi esőzések után - tette hozzá a polgármester.

Azt is elmondta, év közben ugyan kivezényeltek hozzájuk munkanélkülieket nádat vágni, de az inkább csak nád csapkodás volt. A belvíz miatt október 24-én helyszíni személt tartottak a szakhatóságok. A vízügyi társaság szakembere akkor azt állapította meg, megfelelően folyik el a víz a csatornákban. Szerinte 8-10 nap alatt megszűnik a probléma. Ezzel szemben a helyzet tovább súlyosbodott, a laposabban fekvő földeken tovább nőtt az elöntött terültek nagysága - részletezte a polgármester, aki szerint megoldást jelentene a problémára, ha megnyitnák a zsilipeket és beengednék a vizet a Péteri-tó területére. A vízügyi hatóság viszont nem járult hozzá a természetvédelmi terület elárasztásához.

- Az elmúlt napokban a vízügyi szakemberek részéről a szemlézésen kívül semmilyen látványos intézkedés nem történt, a tanyák és istállók falai pedig tovább áznak. Jövő hétre újabb esőzés várható, ha addig nem történik semmi, újabb tanyák kerülhetnek veszélybe. Készenlétben állunk, felkészültünk a váratlan problémákat megoldására. A kérdés csak az, hogy ki téríti meg a gazdák kárát, ki fizeti ki az önkormányzat költségeit - mondta a település vezetője.

Ugyanakkor azt is hozzátette, a problémát súlyosbítja, hogy a kormány 2011. január 1-től megszüntette a vízügyi hozzájárulást, amit a földtulajdonosok földjeik után a vízügyi társaságoknak fizettek. Ennek hiányában a társulások nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültek, így a csatornák karbantartására sem futja. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a vízügyi társaság szakemberét is, aki nem adhatott tájékoztatást, csupán annyit közölt, hogy folyamatban van a helyszíni felmérés értékelése. A rendkívül belvízhelyzet miatt ma ismét egyeztetést tart a helyi védelmi bizottság.

Fotó: Szabó Sándor
 

Kövessen minket a Facebookon is!