Helyi hírek 2022. április 11. 14:30

Programokban gazdag évet zárt a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület

Képgaléria
Programokban gazdag évet zárt a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület
Eseményekben, előadásokban, kirándulásokban gazdag esztendőt zárt a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület. Erről Kapus Béláné elnök számolt be a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban megtartott közgyűlésen. A tagság néma felállással tisztelgett az elhunyt tagok előtt, majd a kitüntetetteket és a születésnaposokat köszöntötték virággal. Kállainé Vereb Mária pedig az idei év programját ismertette.

Elmondta, hogy az idei programtervet a helyi évfordulók és a tagság ajánlásával állították össze. Az első negyedévben már számos esemény valósult meg, így pl. a Móra-felolvasónap az általános iskolások és a civil szervezetek részvételével. Tevékenyen bekapcsolódnak a Petőfi-emlékévek programjába: január 20-án, a Himnuszmondó versenyen a középiskolások szabadon választott Petőfi verseket mondtak el, februárban megküldték felhívásunkat Bács-Kiskun megye Petőfi-emlékhelyei iskoláinak, ahonnan 3 fős diákcsoportokat várnak, s egy videofilmben Petőfi-emlékhelyük bemutatását kérték. Meghívták a határon túlról Segesvár és Koltó iskoláit is. A Mi Petőfink diáktalálkozóra november 12-én kerül sor a városházán.

Április 11-én, a költészet napja jegyében a Petőfi Sándor Városi Könyvtárral közösen Petőfi-felolvasónapot tartanak a városvezetés, a város középiskoláinak, a Nyugdíjasklubok Egyesülete, a Móra-egyesületek és a Petőfi Bajtársi Egyesület tagjainak részvételével.

Szintén ezen a napon a Petőfi Sándor Városi Könyvtárral közösen meghirdetik a Petőfi rajzpályázatot a város alsó tagozatos diákjai számára Petőfi illusztrációk készítésére, az értékelést és a kiállítás megnyitót október 8-án tartják a Hattyúházban.

Fotó: Fantoly Márton   
               

Kövessen minket a Facebookon is!