Helyi hírek 2022. április 10. 12:00

Megkezdődött a felkészülés a János vitéz táncjátékra

Képgaléria
Megkezdődött a felkészülés a János vitéz táncjátékra
Nagyszabású előadásra készül újra a Félegyházi Táncszínház. Petőfi Sándor: János vitéz című művének színpadra írt táncjátékát szeptember 3-án, szombaton 20 órától láthatja majd a közönség, az előadás egyben a Petőfi 200 emlékév kiskunfélegyházi nyitóelőadása is lesz a városi sportcsarnokban.

A társulat első megbeszélését virágvasárnapon, április 10-én tartotta a Padkapros Házban. Kovács-Csonka Szilvia, a Félegyházi Táncszínház Kulturális Egyesület elnöke örömmel köszöntötte a megjelenteket, ismertette az előadás részleteit. Elmondta, hogy az előadást egy tábor előzi meg a Borsihalmi Művésztelepen. Itt testileg-lelkileg rákészülnek az eseményre, és tulajdonképpen reggeltől-estig próbák várnak a részvevőkre, míg a végső simítások is megtörténnek. A tábor előtt is rengeteget próbálnak a szereplők. A darabot élőzenés kísérettel láthatja a közönség, a vajdasági Juhász zenekar közreműködésével.

Papp Nóra koreográfus a szereposztást is ismertette, amit nagy tapssal fogadtak a megjelentek:

Petőfi Sándor – Gombás Bende, Kukoricza János – Babos Dániel, Iluska – Kovács Krisztina, Boszorkány – Brimo Widad, Bíró – Koso Borisz, Magyar sereg vezére – Dankó Dominik, Francia király – Kátai Tibor

Megtudtuk, hogy elég szerteágazó lesz az előadás: somogyi, nagyecsedi, moldvai, bukovinai, gömöri táncokat is láthat majd a közönség.

A művet táncjátékra átírta Kátai Tibor és Papp Nóra rendező-koreográfus, zenei szerkesztő: Juhász Gábor, zenei kíséret: a vajdasági Juhász zenekar.

Z. A.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Petőfi-emlékévek