Helyi hírek 2022. április 11. 13:00

Elvitte a három pontot Jánoshalmáról a Kiskunfélegyháza

Képgaléria
Elvitte a három pontot Jánoshalmáról a Kiskunfélegyháza
Rangadót rendeztek a megyei első osztály tizenkilencedik fordulójában. A tabellán harmadik Jánoshalma fogadta a listavezető Kiskunfélegyházát. Ahogy arra számítani is lehetett gólokban nem volt hiány. Hatalmas küzdelemben a Kiskunfélegyháza mind a három pontot elvitte a tavalyi bajnok otthonából.

Borítókép és további fotók: Pozsgai Ákos

A megyei hírportál beszámolója szerint már a bemelegítésnél érezhető volt, hogy a csapatoknak nem csak egymással, de az erős hideg széllel is meg kell küzdeniük. A Kiskunfélegyháza jobban alkalmazkodott és már a harmincadik másodpercben náluk volt az előny. Erős jobb oldali beadása Szabó Dávidot találta meg, aki a hálóba továbbított 0-1. Ezt követően számítani lehetett, hogy kijjebb merészkedik a Jánoshalma és négy perccel később újabb gól született. Csurka ugratta ki Nagy Dánielt, aki ziccerben ment Lengyel kapusra, majd tizenegy méterről lőtt. A hálóőr beleérni tudott csak a bal sarokra tartó lövésbe 0-2. Fél perc sem telt el és ismét gólt láthatott a publikum. Szabó Szilárd kapott labdát a jobb oldalon majd középre ívelt, Milos Stojanovic lekezelte a játékszert majd okosan ellőtte a labdát a kapus mellett 1-2.

A 16. percben Urbán buktatta Popovicot huszonöt méterre a vendégek kapujától. A szabadrúgás Szabó Szilárd tekerte kapura ám Oroszi óriásit védett. A 25. percben Szabó Dávid lőtt kapura húsz méterről. A lövés kijött Lengyelről és pont Oroszi Dániel elé került, aki belőtte a harmadik félegyházi találatot. A 32. percben Szabó ugratta ki a jobb oldalon Erőst, aki végigloholt a kapuig majd Lengyel fejjel hárított, de mondhatjuk úgy is, hogy Erős fejbe rúgta a fiatal kapuvédőt. A kapust ezután ápolni is kellett. Három perccel odébb Milos ugratta ki Jeszenszkyt. A támadó hosszan szöktette magát és lőni nem tudott ám visszakanalazta Szabó Szilárd elé, ő viszont kisodródott helyzetből fölé emelt. A 41. percben Szabó Szilárd küldte Jeszenszky elé a játékszert. A játékos nagy helyzetben mellé lőtt.

A második félidőben gyorsan dűlőre vitte a dolgot a vendég gárda. Szabó Dávid passzolt Oroszi Dánielnek, aki gyönyörű csellel verte meg Ivanisevicet, majd Safranjt is. Ezt követően önzetlen volt és helyzetbe hozta Kurgyist, a fiatal támadó pedig fellőtte a léc alá a labdát öt méterről. 1-4. A folytatásban meddő mezőnyjáték folyt. A hazaiak nem találtak rést a jól záró félegyházi védelmen. A 75. percben egy szöglet után Milos fejelt kapura ám Oroszi Tibor itt is nagyot védett. A folytatásban több lehetőség nem alakult ki.

Jánoshalmi FC – Kiskunfélegyháza: 1 – 4 (1 – 3)

Jánoshalma, 120 néző, vezette: Kiss László (Juhász Tamás, Bán Kristóf Patrik)

Jánoshalmi FC: Lengyel Péter – Safranj, Cvetkovic, Ivanisevic, Kujundzic, Jesic, Szabó Szilárd, Popovic (Scheftsik 80.), Jeszenszky (Veric 69.), Stojanovic Milos, Sőreg (Fenyvesi 53.) edző: Florin Nenad

Kiskunfélegyháza: Oroszi Tibor – Magony, Urbán, Valkai, Nemesvári, Szabó Dávid, Kanyó, Csurka (Kurgyis 44.), Nagy Dániel, Oroszi Dániel, Erős (Nagy Viktor 74.) játékos-edző: Némedi Norbert

Gólok: Stojanovic Milos 6., illetve Szabó Dávid 1., Nagy Dániel 5., Oroszi Dániel 25., Kurgyis 50. percben

Sárga Lap: Jesic 70. illetve Nagy Dániel 87. percben

Sarok Attila, Technikai Vezető, Jánoshalmi FC: Először is gratulálni szeretnék a Kiskunfélegyházának. Ezzel a mai győzelemmel hatalmas lépést tettek a bajnoki cím felé. Rögtön az elején gólt kaptunk sajnos ez megzavart bennünket. Hibát hibára halmoztunk, sajnos ez most a csapatunk. Kevesen vagyunk, ez a csapat ennyit tudott. Le a kalappal mai ellenfelünk előtt. Készülünk a jövő hétre és természetesen nyerni szeretnénk Kecelen.

Némedi Norbert, játékos-edző, Kiskunfélegyháza: Remekül kezdtük a mérkőzést. Az idei szezonban sosem kezdtünk még ilyen jól. Ez meghatározó volt a mai napon. Ez az egész kilencven perc alatt érezhető volt. Sokkal jobban játszottunk, mint a hazai csapat.
        

Kövessen minket a Facebookon is!