Mentoráló intézményi tanúsítványt vehetett át a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium
Az erről szóló tanúsítványt 2014. november 4-én ünnepélyes keretek között vehette át Budapesten 299 iskola. Az ünnepségen Pölöskei Gáborné, köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Hanesz József a Klik megbízott elnöke és Kajdi Ákos a Klik fejlesztési és projektigazgatója gratulált az érintett iskoláknak ahhoz, hogy mentoráló intézmények lettek, hiszen ezek az intézmények meg akarják mutatni, hogy többet tudnak, és egyfajta pluszt szeretnének adni a gyermekeknek és pedagógusoknak egyaránt.
„Tanár nélkül nem működik az iskola, innovatív tanár nélkül pedig különösen nem” – fogalmazott a helyettes államtitkár. S hozzátette, azt szeretnék, hogy ne csak a mentoráló iskolák nyissák ki kapuikat, hanem az innovatív információk nagyon gyorsan eljussanak a pedagógusokhoz. A módszertani innováció célja, hogy az újszerű pedagógiai irányzatokat, a sikeres oktatási módszereket és bevált nevelési gyakorlatokat összegyűjtse és minél több iskolába eljuttassa. Az összegyűjtött példaértékű módszerek egy tudásmegosztó hálózatba kerülnek. A módszertani megújulás fókuszában a pedagógiai hatékonyság és a tanulók eredményességének növelése áll.
A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium a kiírt pályázat alapján „Fedezd fel magadban a tehetséget!” című módszertani modellel nyerte el a mentoráló címet. Módszertani modellünk célja az alternatív pedagógia módszerek közül a projektpedagógia, a kooperatív tanuláson alapuló tanulási módszer népszerűsítése, a projektmunka elméleti és gyakorlati ismereteinek átadása a pedagógusoknak. Konkrét projektek módszertanának átadását öt tehetségfejlesztési területen mutatjuk be: nyelvi, matematikai, művészeti, természettudományi és testi-kinesztetikus tehetség-gondozási területen. Ezen felül célunk: produktumok létrehozása és bemutatása, a gyerekek tanuláshoz fűződő viszonyulásának pozitív befolyásolása, élmény biztosítása, a személyiség sokoldalú fejlesztése, nyitott, befogadó és elfogadó attitűd kialakítása.
A hagyományos oktatásszervezeti kereteken túl új oktatásszervezési módszereket és eljárásokat is szeretnénk megismertetni. A gyermekközpontú fejlesztés, az esélyegyenlőség, a differenciált, egyéni fejlődést elősegítő tanulási módszerek gyakorlati bemutatásával, és a kompetencia területekhez kapcsolódó módszer és eszköztár közreadásával szeretnénk hiteles példával és személyre szabott támogatási formával segíteni a nevelési intézmények innovatív folyamatait. Valamennyi műveltségterületen azzal a céllal alkalmazzuk a projektmódszert, hogy gondozzuk, segítsük, támogassuk a tehetség kibontakozását.
Koncepciónk, hogy a kimagasló képességekkel rendelkező, ill. hátrányos helyzetben lévő tanulóknak színteret biztosítsunk kreativitásuk fejlesztésére, s ezzel nagyfokú motivációt is tudunk nyújtani. E módszer segítségével produktív, célorientált gondolkodásra serkentjük őket, együttműködési készségeket fejlesztünk, megtanulják a tanulók a tanulás információfeldolgozási folyamatait. S ahhoz, hogy az alkalmazott módszereinket más intézmények pedagógusai megismerjék, vállaltuk, hogy havi rendszerességgel hospitálási lehetőséget nyújtunk és műhelymunkát szervezünk a környező iskolák pedagógusai számára.
Az első foglalkozásunk 2014. október 20-án „Modern természettudományos ismeretek és matematika” címmel már sikeresen lezajlott.
További programjaink:
2014. november 10. - hospitálás - „Időutazás kémiai tárlatvezetéssel” - Mindennapok fizikája”
2014. november 25. - műhelymunka – idegen nyelvi - „Erdei iskola Ausztriában, Obervellachban”
2014. december 08. - hospitálás - „Természettudományok kapcsolata” 2014. december 16. műhelymunka – idegen nyelvi - „Advent Bécsben” –
2015. január - A „bűvös kockák” – a geometria szerepe a művészetben
2015. február - Földünk és kozmikus környezete
2015. március - LEGO® MINDSTORMS® robotok építése és programozása
Programjainkról szóló részletesebb információk a gimnázium honlapjáról www.moragimi.hu elérhetők. Mindenkit sok szeretettel várunk!
Dobó Aliz, programvezető