Helyi hírek 2022. április 20. 13:50

Átvette megbízólevelét Lezsák Sándor, és ezzel megkezdte nyolcadik parlamenti ciklusát

Képgaléria
Átvette megbízólevelét Lezsák Sándor, és ezzel megkezdte nyolcadik parlamenti ciklusát
Az április 3-i országgyűlési képviselő választási eredmények jogerőre emelkedése után, április 20-án, szerdán dr. Dobák Nándor, az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (OEVB) elnöke adta át az országgyűlési képviselői megbízólevelet Lezsák Sándornak, aki Bács-Kiskun megye 4-es számú országos egyéni választókerületében a FIDESZ-KDNP jelöltje, a Nemzeti Fórum elnökeként szerzett mandátumot. Az ünnepélyes aktusra a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal dísztermében, a választókerület polgármestereinek jelenlétében került sor.

Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere köszöntő beszédében elmondta: a választókerület olyan időszakon van túl, amikor a települések – közöttük Kiskunfélegyháza – kiemelkedő fejlődésen ment keresztül.

– Ilyen léptékű fejlődés ebben a választókerületben nem történt a rendszerváltás óta: 30 év távlatában bölcsődék és óvodák épültek, 50 év távlatában városközpontok újultak meg. Mindez annak a munkának és konstruktív együttműködésnek köszönhető, amit Lezsák Sándor országgyűlési képviselőként lehetővé tett: amelynek során kéréseink meghallgatásra találtak és a feladatok meghatározását tettek követték. Most, hogy elsöprő többséggel ismételten Lezsák Sándor kapta meg a mandátumot, folytatni tudjuk ezt a megkezdett munkát – fogalmazott a polgármester.

Ezt követően dr. Dobák Nándor, az OEVB elnöke ismertette a választási eredményeket. Emlékeztetett rá, hogy a 2022. évi országgyűlési képviselők választása rendhagyó módon egységes eljárásban zajlott le az országos népszavazással. Beszámolt arról is, hogy a választási bizottság a választási törvény szerint 8 jelölt nyilvántartásba vételi kérelméről döntött, közülük 3 jelöltet elutasított, 5 jelöltet nyilvántartásba vett, akik a szavazólapon a választási bizottság által kisorsolt sorrendben szerepeltek.

Mint mondta, a választókerületben viszonylag rendezett kampánytevékenység folyt, a választás napján az OEVB felé nem érkezett a választás szavazóköri lebonyolítását érintő írásbeli kifogás. A szavazóhelyiségeket reggel 6 órakor a bizottságok megnyitották és este 19 órakor a törvény előírásai szerint bezárták. Az átjelentkezéssel szavazás nem okozott fennakadásokat a választókerületben.

Az eredményeinek összesítését követően a Választási Bizottság az alábbi egyéni választókerületi eredményt állapította meg:

A 71.615 választópolgárból a szavazó választópolgárok száma 48.039 fő, amely a választópolgárok 67,07 százaléka. Az urnában és a beérkezett borítékokban lévő szavazólapok száma 48.007 darab, az érvényes szavazólapok száma 47.382 darab, az érvénytelen szavazólapok száma: 625 darab volt.

A jelöltekre leadott szavazatok megoszlása az alábbiak szerint alakult: Farkas Bence (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) 1.529 darab, Balde Gyula (Mi Hazánk Mozgalom) 3.427 darab, Koncz Dóra (Megoldás Mozgalom) 864 darab, Lezsák Sándor István (FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt) 29.835 darab, Kis-Szeniczey Kálmán (DK-JOBBIK-MOMENTUM-MSZP-LMP-PÁRBESZÉD) 11.727 darab.

A 47.382 érvényes szavazatból tehát Lezsák Sándor István, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje kapta a legtöbb szavazatot, szám szerint: 29.835 szavazatot, amely az érvényes szavazatok 62,97 százaléka, ezzel a választás eredményes volt. Ennek alapján a Bács-Kiskun Megyei 04. számú országgyűlési egyéni választókerület képviselője Lezsák Sándor István lakiteleki lakos lett.

Lezsák Sándor képviselői megbízólevele átvételét követően köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik megtiszteltek a bizalmukkal, és mindazoknak, akik munkájukkal segítették az elmúlt négy esztendőben.

– Mind a huszonnégy településen vannak tervek, elképzelések, feladatok amelyeket el kell kezdeni, vagy folytatni kell. Ezt fogjuk tenni a következő négy esztendőben. Jómagam arra fogok törekedni, hogy még erősebb kapcsolatot építsek ki a különböző egyesületekkel, alapítványokkal, közösségekkel, amelyek meghatározzák egy-egy település napi életét és ünnepeit. Mindent megteszek azért, hogy a testvértelepülések kapcsolatát erősítsem a magam lehetőségeivel, hogy a Kárpát-medencei magyar erőteret fejlesszük ezzel. Erre oly nagy szükség van, hogy egy aranykort érlelő nemzet részesei legyünk akkor is, ha fenyegető, zaklató időszak vár ránk az orosz-ukrán háborúra, a déli migrációra, a brüsszeli rendkívül feszült és bizonytalan jövőre tekintettel. Mert ha a belső erő képes leküzdeni a Kárpát- medencében a különféle nehézségeket, akkor valóban aranykort érlelő időt élhetünk.

Ehhez kérem a települések polgármestereinek és a települési közösségeknek a támogatását! Nekünk a választókerület az első, de eközben arról sem feledkezünk meg, hogy milyen feladatok várnak ránk a Duna Tisza közén – itt például a homokhátság vízutánpótlására gondolok. Ehhez kell illeszkednie minden gondolatnak és cselekvésnek.

Köszönöm a közvetlen munkatársaim áldozatos munkáját, ami segített abban, hogy ilyen szép támogatói bizalmat nyerjünk el. Isten éltesse a választókerület minden lakosát! Azokat is, akik nem szavaztak ránk, vagy nem mentek el szavazni. Meg fogjuk győzni őket a munkánkkal, hogy jó helyre került ez a mandátum – fogalmazott Lezsák Sándor, aki ezzel a választási győzelemmel a nyolcadik ciklusát kezdheti meg a Magyar Országgyűlésben.


Fotó: Fantoly Márton
          

Kövessen minket a Facebookon is!