Sport 2022. április 21. 08:00

Kiskunfélegyházi Küzdősport Gála lesz május 14-én

Május 14-én, harmadik alkalommal ad otthont a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok a Kiskunfélegyházi Küzdősport Gálának. A Covid miatt elmaradt gálák elraktározott lendületével, idén egy nagyon jól megszervezett, izgalmas, remek harcosokkal teli eseményre invitálják az érdeklődőket.

Nagy Krisztián edző, a Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület elnöke elmondta, hogy nagyon rosszul élték meg azt, hogy a 2019-es esemény után a sor nem tudott folytatódni. Hozzátette: igazság szerint 2021-ben egy zárt kapus versenyt szervezhettek volna, de úgy gondolták, hogy nézők és szurkolók nélkül méltatlan lenne és elveszne a lényeg.



– Ez egy félegyháziaknak szóló rendezvény, ahol a közönség szerepe nagyon fontos. A csarnokot meg kell tölteni hanggal, ami az egész hangulatát adja és a versenyzőket is inspirálja – mondta.

Krisztián elmondta: álmában sem gondolta, amikor 2018-ban először szervezték meg a gálát, hogy ekkora sikere lesz. A valóság minden elképzelésüket felülmúlta. A nézők, a hangulat, a harcosok alázata és nagy szíve: mind felejthetetlenné tette már az első alkalmat.



Minden korábbi tapasztalatot felhasználva szervezik az idei gálát, hogy mind a versenyzők, mind a nézők elégedettségét elnyerjék. Elárulta, hogy a délutáni show online is nyomon követhető lesz valós időben, ám az esti mérkőzéseket érdemes élőben megnézni. Véleménye szerint a sportcsarnok adottságai kiválóak, ezek is mind hozzájárulnak a szervezés sikeréhez.



Bár a részletek tekintetében még nagyon titokzatos Krisztián, azt elárulta, hogy a bemutató mérkőzések során egészen kicsi harcosokat láthat a közönség, akik alig várják, hogy teljes védőfelszerelésben ringbe lépjenek. Természetesen, a délután folyamán mind tapasztaltabb versenyzők lépnek a küzdőtérre, míg az esti gálamérkőzéseket már a sportág legjobbjaitól láthatjuk.



Az előző évekhez képest talán dominánsabb lesz a thai boksz, a hangsúlyt ebbe az irányba tolták, viszont – csakúgy, mint eddig – különféle harcművészeti bemutatóknak lehet a közönség részese. Lesznek női mérkőzések, lesznek új felfedezettek, de a hangulat bizonyosan a jól megszokott lesz.

Nagy Krisztián elárulta azt is, hogy idén nem lép küzdőtérre, versenyzőként nem láthatja a közönség, edzőként és szervezőként vesz részt a gálán.


Videó: A 2018-as első gála

Z. A.
                     

Kövessen minket a Facebookon is!