Sport 2022. április 24. 11:00

Változatos mérkőzésen Mizsén nyert a Félegyháza

Változatos mérkőzésen Mizsén nyert a Félegyháza
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 21. fordulójában a listavezető Kiskunfélegyháza Lajosmizsére utazott, és változatos mérkőzésen három ponttal térhetett haza.

Borítókép: Szentirmay Tamás

Az első félidőben védekező taktikát választott a hazai csapat. A Félegyháza bár rengeteg akciót vezetett, de nem tudott rést találni a hazai védelemben. A második játékrész egészen más taktikát hozott. A lajosmizseiek kinyíltak, bátran támadtak, és a 70. percben egy baloldali támadás után Halasi Károly révén megszerezték a vezetést 1–0. Az örömük azonban nem tartott sokáig, mert a 74. percben, egy szabadrúgás után Ludasi Martin kiegyenlített 1–1. Házi Imre nagyon rosszul állította fel a sorfalat és mellette lőtte el a labdát a félegyházi játékos, a kapus mozdulni sem tudott rá. Még ugyanebben a percben Kanyó János révén a vezetést is megszerezték a vendégek 1–2. A 79. percben Kiss László rúgta a labdát a jobb sarokba és ezzel 2–2-re állt a mérkőzés. Úgy tűnt, hogy a végeredmény már nem változik, de a 92. percben Nemesvári Dániel a baloldalról, mintegy húsz méterről hatalmas lövést zúdított a bal felső sarokba, amit Házi nem védhetett 2–3. Változatos, izgalmas mérkőzésen tudtak győzni a vendégek adta hírül a megyei hírportál.

Lajosmizsei VLC – Kiskunfélegyháza: 2 – 3 (0 – 0)

Lajosmizse, 60 néző, vezette: Borbényi Miklós (Farkas Attila, Farkas László)

Lajosmizse: Házi – Sinka (Bán 71.), Fekete, Palotai (Orlov 46.), Borsos (Halasi 68.), Tarnóczki, Kiss L., Faragó, Rapi, Kovács J., Ulicska (Menich 46.). Edző: Árva Zsolt

Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Ludasi, Nagy D. (Nagy V. 67.), Magony, Valkai, Oroszi D. (Némedi 94.), Ábel (Erős 58.), Kanyó, Urbán, Kulcsár (Kurgyis 73.), Nemesvári. Játékos-edző: Némedi Norbert

Gólszerző: Halasi 70., Kiss 79., illetve Ludasi 74., Kanyó 74., Nemesvári 92. Sárga lap: Sinka 21., Orlov 65., Menich 92.

Árva Zsolt: Rendkívül jó meccset játszottunk a listavezető ellen, apró nüánszokon múlt, hogy nem sikerült pontot szereznünk. Ami nálunk sárga lap volt, az ellenfelünknél nem. Úgy gondolom, hogy ebbe egy kicsit beleragadtunk, mert vitattuk ezeket a dolgokat. A Félegyháza a hosszabbításban rúgta a győztes gólt, gratulálunk nekik.

Némedi Norbert:  Jó csapatnál voltunk vendégségben, és változatos, fordulatos mérkőzést tudtunk játszani. Az egész mérkőzésen hátul, és a befejezéseknél is kicsit dekoncentráltak voltunk, és emiatt a gördülékeny játékunk nem jött annyira elő. Szereztünk három gólt, ami idegenben nagyon jó dolog. A hajrában tudtuk megnyerni a mérkőzést, így számunkra pozitív eredmény született. Gratulálok a hazai csapatnak is, mert ezúttal is igazolták, hogy nem rossz társaság. Tettünk egy újabb lépést a céljaink elérése felé.
            

Kövessen minket a Facebookon is!