Helyi hírek 2014. november 7. 10:20 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Tetten érték a kiskunfélegyházi rendőrök az ékszertolvajt

Tetten érték a kiskunfélegyházi rendőrök az ékszertolvajt
Vádemelést javasol a rendőrség a 22 éves férfi ügyében.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 22 éves román állampolgárságú férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014. július 10-én 3 órakor, egy kiskunfélegyházi ékszerbolt kirakatát megpróbálta betörni egy csavarhúzóval és eltulajdonítani onnan az ékszereket.




A helyszínre kiérkezett járőrök a cselekményében megzavarták és elfogták a férfit, majd - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal elküldte a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.
 

Kövessen minket a Facebookon is!