Isten Önnel, Drága Tanárnőnk !
Alig volt idősebb - s termetre kisebb is - mint mi, mikor elkezdte velünk felnőtt életét: osztályfőnökként és magyar, történelem tanárként. 44 év alatt generációkat nevelt. Mi voltunk az elsők életében: így is búcsúztunk tőle tegnap a temetőben. Még élő osztálytársaimmal kiléptünk a gyászolók soraiból, és így - úgy, mint fél évszázada, vállt vállnak vetve - néztünk bele a végtelen messzeségbe, ahova elment: miközben világosan tudtuk, hogy itt van velünk. Megható perceket éltem át mindig, amikor 35-40 évvel később volt osztályfőnököm ott ült az első sorban a félegyházi könyvtárban és nagy szeretettel hallgatta meg egykori tanítványa szerzői estjeit. Pedig tudnia kellett: az irodalmat, a történelmet ő szerettette meg velem oly nagyon.
Gubcsi Lajos