Helyi hírek 2022. április 29. 13:00

Aradi képzőművészek tárlata nyílt a könyvtárban

Képgaléria
Aradi képzőművészek tárlata nyílt a könyvtárban
Aradi képzőművészek tárlata nyílt a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban április 28-án, csütörtökön. Az ünnepélyes megnyitón Abonyi Szilvia, a könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket, az aradi vendégeket, a Kölcsey Egyesület tagjait, Fekete Károly alelnököt, valamint az alkotókat, Simó Margitot, Siska-Szabó Hajnalkát és Steinhübel Zoltánt. Városunk megjelent képviselőit: Balla László alpolgármestert, Rosta Ferenc kultúráért felelős alpolgármestert és dr. Ónodi Izabella képviselő asszonyt, Kiskunfélegyháza díszpolgárait: Laczkóné dr. Szabó Klárát és Juhász Istvánt, Kállainé Vereb Máriát, a könyvtár nyugalmazott igazgatóját és a Holló László Képzőművész Kör jelenlévő képviselőit.

Rosta Ferenc kultúráért felelős alpolgármester beszédében visszaemlékezett 2021 szeptemberére, amikor alpolgármester társával ott állhattak Aradon, és üdvözölhették a helyi művészetkedvelő közönséget a félegyházi alkotók bemutatkozó kiállításán. Ma pedig egy hasonló tárlaton köszönthetik az aradi barátokat. Örömmel emlékeztetett mindenkit, hogy a két település kulturális kapcsolatának egy újabb fejezete ez a tárlat. Annak a kapcsolatnak, ami egy spontán, a polgárok és településlakók kapcsolatából, barátságából fejlődött és fejlődik egyre erőteljesebbé. Sok kiskunfélegyházi járt az elmúlt években Aradon és a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa is több alkalommal vett részt ott hangversenyen, amely utazások során mindenki megtapasztalhatta az ottani magyarok szeretetteljes fogadtatását. Tavaly Kolozsvári Sándor, Kis Virág és Hermkens Edit alkotásai képviselték városunkat Aradon, ahol művészeinket nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadták.

Végezetül az alpolgármester megköszönte határon túli vendégeinknek, hogy elhozták művészeti anyagukat Kiskunfélegyházára és bemutatkoznak Holló László és Szántó Piroska városában.

Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke beszédében részletesen ismertette Arad történelmi múltját, majd kulturális fejlődését és művészeti életét. Bemutatta a Kölcsey Egyesület megalakulásának körülményeit és az egykori, valamint a ma is élő alkotókat. A városunkba érkezett alkotások készítői: Siska-Szabó Hajnalka (akrilfestmények), Steinhübel Zoltán (kerámiák és merített képek) és Simó Margit (kisgrafikák). Tárlatuk május 14-éig látogatható.


A megnyitón közreműködött a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesületének kamarakórusa, vezényelt Vili Balázs.

Z. A.
                    

Kövessen minket a Facebookon is!