Mintegy 200 milliós támogatást nyert a konzorcium 2013-ban
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ által vezetett 3 tagú konzorcium 199,9 millió forint összegű támogatást nyert 2013-ban. A megvalósult – mezőgazdasági –szakmai képzés tapasztalatairól, s annak tanulságairól tartottak konferenciát a városháza dísztermében.
Csányi József polgármester és Kállainé Vereb Mária, a konzorcium elnöke köszöntőjét követően, Juhász Miklós projektmenedzser (Félegyházi Termelőiskola) prezentációjában ismertette az adatokat, és bemutatta az eredményeket. A projekt 2013. május 1-től - 2015. április 30-ig tart, amely időszak – mint hangsúlyozta –, lehetséges, hogy hosszabb lesz. Ez idő alatt a félegyházi térség mezőgazdasági termelését, a gazdálkodók szakmai hátterét biztosítja és segíti, és többek között támogatja az önfoglalkoztatóvá válást. A képzéshez tartozó támogatások között felsorolta a tankönyvek és jegyzetek költségeitől, a mentoráláson, valamint a jogi és gazdasági tanácsadáson túl, a résztvevők gyerekeinek napközis elhelyezését is.
Rózsa Pál igazgató (Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola) a Félegyházi Közlöny kérdésére sikeresnek értékelte a projektet: – A résztvevőkkel elégedettségi kérdőívet töltettünk ki, melyekből abszolút pozitív vélemény állt össze. Kiemelte, hogy megvalósult a zöldség-gyümölcsfeldolgozó, és 2015-ben a Tangazdaság területén felépül a tervezett baromfiól.
Az egésznapos konferencia délután a Csongrádi úti Tanüzem megtekintésével folytatódott, majd a résztvevők 3 szekcióban műhelymunkát végezve a szakmai képzés elméleti és gyakorlati részének konklúziójával, a humán-menedzsmenttel, valamint a projektszervezés tanulságaival foglalkoztak.
tli