Helyi hírek 2014. november 8. 08:25 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

20 kicsi szempár

Képgaléria
20 kicsi szempár
Bővült az OVI-ZSARU programhoz csatlakozó óvodák száma Bács-Kiskun megyében.

A Rendőrség több mint 20 éve sikeres Biztonságra Nevelő Általános Iskolai Program (D.A.D.A.) oktatása során a bűnmegelőzés módszereit és eszköztárát használja fel a bűnözés terjedésének megakadályozására, valamint annak a célnak elérésére, hogy a felnövekvő generációk ne lépjenek a bűnözés útjára és ne váljanak bűncselekmények áldozataivá. Ennek elősegítése érdekében a rendőrség a korai, óvodáskori megelőzésben is indított programot, mely elsősorban rendőri megközelítésben, másodsorban gyakorló szülői szemmel és nem utolsó sorban pedagógiai módszerekre épülve készült el.

A program „OVI-ZSARU” elnevezéssel ismert. Óvodás korú – elsősorban nagycsoportos – gyermekeknek szól, közvetlen és közvetett rendőri segédlettel történő információ-közlésen alapul. 5-6 éves gyermekekkel ismerteti meg a bűn- és baleset-megelőzés, az áldozattá válás elkerülésének módszereit. Az első foglalkozásokat minden esetben a rendőrség munkatársa tartja.

A 2014/2015-ös oktatási évben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívására 5 településen újabb 10 óvodában kezdődött meg a rendőrség OVI-ZSARU programja. Liptai Linda r. őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály főelőadója Ágasegyházán a Napközi Otthonos Óvodában 2014. november 5-én 20 kisgyermek részére tartotta a programindító foglalkozást.
 

Kövessen minket a Facebookon is!