Kovászemberek – Papp Anett
Borítókép: Frisenhan Zsanett
Papp Anett egy a félegyházi nők közül, akik anyaként, közösségi emberként is a legjobbra törekszenek. Akik amellett, hogy helyt állnak mindennapi kihívásaikban családjuk körében és hivatásukban, szeretnének a közösségért is tenni.
– A nőiségét megélő, erős nő benyomását kelted, két gyermek édesanyja vagy. Hogyan integrálod a számodra fontos női aspektusokat az életedben?
– Határtalan lehetőségnek érzem, hogy nőnek születtem. A legnehezebb és legszebb varázslat megélni a nőiségemet, nőiességemet az életben. Nem könnyű helyt állni és eligazodni ebben a színes forgatagban. Számomra a nő egyszerre lágy, körülölelő takaró és kemény kőszikla, a legnagyobb mélység és magasság, a tűz gyújtója és őrzője, mindezek különös egyvelege. Nőnek lenni életem minden területén szívből jövő érzelmi utazás, legyek éppen édesanya, dolgozó nő, az alapítvány „anyukája”, társ vagy barát. Mindezek összességéből formálódom a hétköznapokban Anetté.
– Fontos szerepet játszik az életedben a jótékonykodás. Több ehhez kapcsolódó rendezvényt, mondhatni mozgalmat is koordináltál már. Hogyan ébredt fel benned a kezdeményezés vágya?
– Ha valamit a fejembe veszek, azt halogatás nélkül véghezviszem. Vagy szívvel-lélekkel csinálok valamit, teljes erőbedobással, kétszáz százalékon, vagy nem csinálom. 2016 őszén így született meg az alapítvány első sugallata is. Egyik reggel úgy ébredtem, hogy valamit tenni szeretnék. Gondoltam egy merészet, és még akkor, ismeretlenül, felhívtam a megyei kórház újszülött és koraszülött osztályának vezetőjét, dr. Kelemen Editet. Megkérdeztem tőle, hogy mire lenne szükségük. Kiderült, hogy előtte tört össze a Bioptron lámpájuk. Délután már a plakátot csináltattam, és egy jótékonysági bulit szerveztem a Rocktárba…
– Akkor még nem sejthetted, hogy milyen folyamatot indítasz el ezzel.
– Az elmúlt években rengeteg szívbemarkoló sorsot ismertem meg, ezektől a mai napig gombóc van a torkomban. Az egyik legmeghatározóbb élményem a szegedi gyermekonkológiához kapcsolódik, ahová karácsonyi ajándékokkal érkeztem. Egy három év körüli kislány mesét nézett, amikor beléptem a kórterembe. Ő felnézett, és kikerekedett szemekkel suttogta: „Angyalka!” Valószínűleg a fehér ruhám és az ajándékozás hangulata teremtette meg ezt a pillanatot, de amíg élek, nem felejtem el a tekintetét.
A rengeteg megélt élmény között nagy kedvencem volt az Angyal-pakk, illetve a VarácsMécsesMosoly akció. Ennek kapcsán advent első vasárnapján több száz angyalfigura és mécses kelt útra a városban a kezdeményezésemre, de rengeteg lelkes segítőnek köszönhetően. Nem tudom, hogy hány ember arcára sikerült közben mosolyt csalni, de azt igen, hogy ez az apró gesztus örömöt és élményt vitt az ünnepi várakozásba annak, aki adott, és annak is, aki kapott.
– Milyen szempontok szerint választod ki az ügyeket, amelyek mellett elköteleződsz?
– Kizárólag olyan ügyek mellé álltam, amelyeknél súgott a szívem. Megtanított ez a vállalás arra, hogy ne csak a saját szemüvegemen keresztül lássam az embereket, helyzeteket. És arra is, hogy miként közelítsek meg sorsokat, élethelyzeteket úgy, hogy közben önazonos és hiteles tudjak maradni. Hogy továbbra is vállalhassam: ami a szívemen, az a számon. Egy-egy rendezvény mögött több hónapos szervezés áll és én állandóan rohantam valahová. Csak akkor léptem le egy kicsit a térképről, amikor a végét járta az energiám. Természetesen a járványhelyzet az alapítvány működését is visszavetette, de nem bánom. Épp akkor éreztem úgy, hogy pihenésre, megújulásra van szükségem. Idén ősszel a III. Jótékonysági Tetováló Fesztivál lesz hosszú idő után az első rendezvényem.
– A művészetek terén is felvállalsz egyfajta népszerűsítő missziót közösségi oldaladon, emellett a vászon és az ecset sem ismeretlen számodra.
– A versek világa gyermekkorom óta magával ragad, különösen a 20-dik századi magyar költészet lelkes rajongója vagyok. 14 éves korom óta kézzel írva, füzetekbe gyűjtöm a kedvenceimet. Szeretek esténként egy bögre teával, vagy egy pohár borral és egy verseskötettel a kezemben elvonulni a zajos hétköznapok elől. József Attila Áldalak búval, vigalommal című verse a szívemnek legkedvesebb, de az elmúlt években komolyabban ismerkedek Faludy György költészetével. Lázadó, megalkuvást nem ismerő, nyersen szókimondó stílusával könnyen tudok azonosulni.
Szerintem minden vers a szavak különös varázsa. Csodálatos kifejezésmódja az ember lelkivilágának, érzéseinek, amivel olvasás közben lehet azonosulni. A legszebb pedig az benne, hogy mindenkiben más érzelmeket, gondolatokat ébreszt. Ez indította el a #napivers posztokat, videókat a Facebookon. Hátha sikerül ezzel tennem azért, hogy újra felfedezzék és megkedveljék a verseket az emberek.
A festészet is kislány korom óta az életem része. Garai Pista bácsival minden péntek délután együtt festettünk kedvtelésből. A bútorfestés és az akvarellek készítése számomra egyfajta elbújva töltődés. Hajlamos vagyok a hétköznapokban túlpörögni, de ha leülök a vászon elé, az agyam azonnal kikapcsol. Sosem tudom, hová fogok eljutni a végén, hagyom, hogy a képzeletem vezessen az első ecsetvonástól az utolsóig.
Tarjányi Lili
