• Kezdőlap
  • Hírek
  • Sport
  • Az amatőrökből álló Lelkes csapat is lefutotta az Ultrabalaton-körtúrát
Sport 2022. május 18. 13:00

Az amatőrökből álló Lelkes csapat is lefutotta az Ultrabalaton-körtúrát

Képgaléria
Az amatőrökből álló Lelkes csapat is lefutotta az Ultrabalaton-körtúrát
A kiskunfélegyházi amatőrökből álló Lelkes csapat is lefutotta az 211 km-es NN Ultrabalaton-körtúrát április 29. és május 1. között. A tizenhatodik alkalommal megrendezett versenyen a csoport tizenhárom fővel vett részt. Gulyás Tamás, az egyik induló a következőképpen élte meg ezt az igazán embert próbáló megmérettetést.

– Elsődlegesen szeretnék gratulálni minden egyes csapatnak és személynek, aki részt vett az NN Ultrabalaton-körtúrán. Különösképpen kiemelném a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság csapatát, akik harmadik helyezettek lettek. Elismerés jár Herédi-Szabó Péternek is, aki a 211 kilométeres távot egyedül futotta le. Ez egészen elképesztő teljesítmény! Mi csapatban, váltóban kerültük körbe a Balatont. Örömmel tölt el, hogy már másodjára vehettünk részt a versenyen, ami igazi csapattá kovácsolt össze bennünket. Boldogok vagyunk, hogy a tavalyi szintidőnkhöz képest javítani tudtunk egy órát.

Hogyan készültetek fel a versenyre?

– A csapat összetétele kitartó amatőrökből állt, akik igen sokat fejlődtek az elmúlt időszakban. Külön kiemelném, hogy a nevezés elfogadása előtt a csapat nagy része nem futott egy métert sem. Volt, aki egyénileg, mások pedig társakkal készültek fel, közös hosszútávú futásokat szerveztünk. A cél kitűzése és a sikeres nevezés után már nem volt visszaút. Igyekeztünk az elfoglaltságok ellenére rendszeresen edzeni, motiválni egymást.

Hogyan osztottátok fel a távot?

– Megegyezés alapján minden tag vállalt egy szakaszt. Ki hosszabbat, ki rövidebbet, próbáltuk mindenki edzettségi szintjéhez képest felosztani a távot.

Hogyan ellenőriztétek a megtett távolságot? Milyen hosszúak voltak az egyes szakaszok?

– Egy chippel ellátott időmérő segítségével. Ez a szerkezet megmutatta a szintidőt és a tempót is. A szakaszok három és nyolc kilométer közöttiek voltak.

Milyen eredménnyel végeztetek?

– Lenyűgöző, hogy barátaim önmagukat és a természet viszontagságait is legyőzték. A Lelkes csapat a 34. helyezést érte el, kategóriájában a középmezőnyben végzett, azon belül pedig szakaszgyőzelmet aratott a csapat kettő tagja: Nagy Tibor ökölvívó és Bense Marci, aki egyetemi hallgató. Ők a 22 kilométert egyben futották le, iszonyatos tempóban. Bense Marci ezt a távot az északi part dimbes-dombos terepén teljesítette.

Mi a motiváció egy ilyen versenyen való elindulásban?

– Véleményem szerint a futásban az a szép, hogy mindenkinek a saját maga elvárásának kell, hogy megfeleljen. Mindenki saját magáért fut. Gyakorolhatunk bárhol, bármikor, amikor idő és energia jut rá. Az elindulás nagyon nehéz, de ha az ember maga mögött hagyja a kényelmetlenségét, a fájdalmát, akkor csakis a cél lebeghet a szemünk előtt. Önmagunk legyőzése a legnehezebb, de ha megtörténik, az igazán felszabadító érzés.

Mi a következő célotok?

– A Petőfi-emlékfutamon fogunk részt venni. Saját magamból kiindulva, mindig kell, hogy legyen egy kiszemelt új időpont, verseny. Arra készülve könnyebben ráveszem magam az edzésre. Remélem, hogy a mi példánk erőt és bátorságok fog adni sokaknak és csatlakoznak hozzánk, és beneveznek a versenyre.

A Lelkes csapat tagjai:
Varga Zsófia
Mócza Eszter
dr. Sipos Krisztina
Seresné Miklán Orsolya
Fliszárné Mihály Dóra
Solymosi Róbert
Bense Marcell
Nagy Tibor
Kováts Péter
Csontos Gábor
Seres János
Lantos Tibor
Gulyás Tamás
Kerékpáros kísérő: Retkesné Dobák Beáta

V. B.

            

Kövessen minket a Facebookon is!