Helyi hírek 2022. május 19. 08:00

Jubileumot ünnepelt a Berkemann

Jubileumot ünnepelt a Berkemann
A hazai gyártás 25. évfordulóját ünnepelte a Berkemann, május 14-én. A jubileumnak a jakabszállási Bohém Liget és az Aero Hotel adott otthont. Az ünnepségen külön köszöntötték azokat a dolgozókat, akik a cég történetét az első hazai lépések óta kísérik. 



Fontos mérföldkőhöz érkezett a Berkemann. Huszonöt évvel ezelőtt, 1997. május 1-jén indult el a lábbelik hazai gyártása Kiskunfélegyházán. „Az idén 137. születésnapját ünneplő márka a lábbelik komfortkategóriájának csúcsát képviseli. A világ több mint negyven országában viselnek ma már Berkemann lábbelit, és ezek mindegyike Kiskunfélegyházán, Móricgáton és Martfűn, magyar cipészmesterek kezei között születik meg – emelte ki ünnepi köszöntőjében Balla Csaba cégvezető.
– Hálával tartozunk a tulajdonosnak, a Bauerfeind családnak, valamint az 1997-es alapítócsapatnak is, akik a Berkemann hazai úttörői voltak. Ritter József és munkatársai néhány év alatt szinte a semmiből teremtették meg a jelenlegi vállalat alapjait – idézte fel a kezdeteket Balla Csaba.



A jubileumi ünnepségen a tulajdonos, Thomas Bauerfeind is köszöntötte a vállalat dolgozóit. – A cipőgyártás kézimunkaigénye nagyon magas, ebben pedig a magyar ipar rendkívül erős. A márka egyik nagyon fontos üzenete, hogy európai alapanyagokból, Európában készülnek a lábbelik – hangsúlyozta Thomas Bauerfeind.



Az ünnepségen elhangzott az is, hogy a Berkemann egy nagyon fontos tudásbázist jelent, hiszen a cipőipari szakképzés Magyarországon minimálisra csökkent. Éppen ezért a cég hidat képez a jövő felé, és fontos szerepet vállal a képzésben is. A vállalatnak 23 olyan dolgozója van, akik az indulás óta a Berkemann csapatának tagjai. Az ünnepségen kiemelt szerep jutott nekik, ugyanis meséltek arról, hogyan emlékeznek ők az indulásra, valamint felidézték az elmúlt 25 év legnagyobb kihívásait és legszebb pillanatait is.



A születésnapon a Spirit Színház művészei szórakoztatták a cég dolgozóit. Előadásuk hatvan év kabarétörténelmét ölelte fel. Emellett a Berkemann munkatársaira sétarepülés is várt, valamint megnézhették a Magyarkertet, hazánk kicsinyített mását. A jubileum alkalmából a Berkemann testvérmárkájának, a Solidusnak a munkatársai is Magyarországra érkeztek, valamint a cégcsoport legújabb tagjának, a Zenbert kötöttáruüzemnek a vezetője is részt vett a rendezvényen.

Rövid cégtörténet
1997-ben indult az akkor még Bauerfeind Magyarország Bt. nevet viselő cég története. Thomas Bauerfeind 2002-ben vette át a Berkemann vezetését. Ugyanebben az évben indult el a móricgáti telephely története, ahol fafeldolgozó gépekkel és környezetbarát vizes alapú ragasztási technológiával állítanak elő fatalpakat, fapapucsokat, valamint készítenek felsőrészeket termelésünk számára. Szintén 2002 volt az az év, amikor elkezdték a Berkemann lábbeliket Magyarországon is értékesíteni. 2003-ban indult az Airloc gyártás. 2005 óta értékesítenek Romániába. 2008-ban a Berkemann cégcsoport levált a Bauerfeind cégcsoportról, és 2010-től kezdve a nevük Berkemann Hungary. 2018-ban megvásárolták a martfűi Lukács Kft. telephelyét és gyártási eszközeit, ami szintén fontos mérföldkő volt a cég történetében.

Rövid cégcsoport-történet
Az elmúlt években egyre bővült a Berkemann termékcsalád. 2010-ben az akkor éppen 100 éves jubileumát ünneplő Solidust vásárolta fel Thomas Bauerfeind. A termelés Horvátországban, Varasdinban zajlik irányításukkal. 2011-ben a Berkemann csoport egy újabb céget, a német Marc cipőmárkát vásárolta fel. A Marc márka gyártása a Távol-Keleten zajlik. Értékesítési csapata Németországból koordinálja az értékesítést. 2013-ban a Meisit, 2015-ben pedig a Theresia német kényelmi márkát vásárolta meg a tulajdonos. Ezek a brandek azonban már nem voltak olyan keresettek a piacon, ezért beolvadtak a Solidus és a Berkemann kínálatába.
                   

Kövessen minket a Facebookon is!