Helyi hírek 2022. május 18. 16:00

A városi droghelyzet kezelésének lehetőségeit kutatták

Képgaléria
A városi droghelyzet kezelésének lehetőségeit kutatták
Drogügyi szakmai programot tartott május 17-én a kiskunfélegyházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a Móra Ferenc Művelődési Központban. A rendezvényen a helyi közintézmények munkatársai mellett részt vett dr. Rekedt Gréta címzetes rendőr főhadnagy, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója is. Az irányított beszélgetést – amelynek központi témája a városban tapasztalható droghelyzet és a megoldási lehetőségek feltárása volt – Nyíri Noémi addiktológiai konzultáns vezette.

– Kiskunfélegyházán 2004 óta működik a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, társadalmi elnöke a mindenkori polgármester. A szakmai csoporthoz több szervezet is csatlakozott az évek alatt, így a Kapocs Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény, a városi rendőrkapitányság, a Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület, a járási hivatal hatósági és gyámügyi osztálya, az Egészségfejlesztési Iroda. Bajzák Andrea ifjúsági referenssel közösen igyekszünk összekötői és mozgatórugói lenni a kábítószerhasználathoz kapcsolódó megelőző kezdeményezéseknek. Ennek érdekében számos programot szervezünk, egyfajta platformot teremtve a témában érintett szakemberek számára, hogy megoszthassák egymással tapasztalataikat, ötleteiket, terveiket a fiatalok, a gyerekek káros szenvedélyektől való megóvásáról – foglalta össze a szakmai találkozó lényegét Rekedt Gréta.

– A mai alkalmon olyan szakemberek, pedagógusok, intézményi képviselők vettek részt, akik munkájuk során találkoznak szerhasználó személyekkel vagy a szerhasználat jelenségével. A KEF arra hivatott, hogy összekapcsolja azokat az elkötelezett szakembereket és drogkérdés kezelésében valamilyen módon érintett intézményeket, amelyek önmagukban is erőfeszítéseket tesznek a mindennapokban. Az együttműködés létrehozásának célja a meglévő intézményi erőforrások, tudás és tapasztalat összekapcsolása, ezáltal egy hatékonyabb, magasabb szintű összefogás kialakulása. Elsődleges célok között szerepel egy helyi szintű szükségletfelmérés és adatgyűjtés, amely alapján meghatározhatók a problémák és a szükséges beavatkozási irányok.

A hatékony beavatkozáshoz összefogásra, közös drogstratégia kidolgozására van szükség, amihez egy jól működő Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot kell működtetni. Az egy napos szakmai program során a résztvevők együttműködésének a megerősítése és a közös cselekvési irány elméleti keretének a meghatározása volt a középpontban, mindez a szenvedélybetegségek problémakörének kezelése érdekében zajlott a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat támogatásával.


V. B.
                       

Kövessen minket a Facebookon is!