Sport 2022. május 19. 11:30

Kiskunfélegyházi triatlonosok újabb nemzetközi sikere

Kiskunfélegyházi triatlonosok újabb nemzetközi sikere
Az elmúlt hétvégén az olaszországi, tengerparti Caorleban rendeztek Európa Kupát junior korú triatlonosoknak, amelyre a Magyar Triatlon Szövetség három kiskunfélegyházi 3K SE-s triatlonost is meghívott jó eredményeik okán.

Papp Laura ugyanis idén már két országos bajnoki címmel rendelkezik, Trungel-Nagy Zalán az elmúlt évben minden versenyét megnyerte, Trungel-Nagy Kolos pedig tavaly ősszel Ifjúsági Európa-bajnok lett adta hírül az InfoKiskunfélegyháza.

A verseny nyílt Európa kupa volt így a világ minden tájáról jöttek versenyzők Dél-Afrikától, Ausztrálián, Új-Zélandontúl Mexikókóból, Kazahsztánból és a triatlonban nagyon jó európai országokból egyaránt. Így aztán rendkívül erős mezőny gyűlt össze.Zalán még első éves ifi, ezért a juniorok között a tisztes helytállás és a tapasztalatszerzés volt a célja. Ennek ellenére rendkívül magabiztosan versenyzett az elődöntőben, és a váltóban is a csapat egyik legerősebb tagja volt. Kolostól jó helyezést várt a válogatott szakvezetése. Az elődöntőből második helyen jutott tovább, a döntőben a világ legjobbjai között 6. helyet szerezte meg, ezzel ő lett a legeredményesebb magyar versenyző. A másik két magyar fiú a huszadik hely környékén ért be. Papp Laurának már megvan a repülőjegye a jövő heti Európa Bajnokságra, így tőle a jó helyezés mellett óvatosságot is kért a szakvezetés. Futamában tizenegyedik lett. Váltóban Kolossal együtt az „A” csapatban kaptak helyet, melyet végül az előkelő 5. helyen hoztak be a célba.

Felkészítő edzők: Kornokovics Györgyi és Bozsó István
            

Kövessen minket a Facebookon is!