Helyi hírek 2022. május 19. 12:15

Béke-napi rendezvény a béke reményében

Képgaléria
Béke-napi rendezvény a béke reményében
„Gondolj arra: föl kell építeni a békességet ezen a világon. És békességet építeni csak jóindulatból lehet”. Ez a Wass Albert idézet volt a szlogenje a május 19-én, csütörtökön megrendezett Béke-napi programnak, amit Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a kiskunfélegyházi Békeklub szervezett.

Rosta Ferenc alpolgármester köszöntője után a béke és háború kérdéskörét dolgozták fel a résztvevő középiskolások dr. Ónodiné Kállai Adél klinikai szakpszichológus és Hatvani Zsófia református lekész irányításával. Ahogy Bajzák Andrea, az önkormányzat ifjúsági referense fogalmazott a bensőséges hangulatú, zártkörű tréning után, a program elérte vállalt célját: őszintén, tabuk nélkül beszélgettek a megrendítő témában a szakemberek és a középiskolás diákok. Végezetül – az áhított béke reményében – a Waldorf Gimnázium tanárainak és diákjainak záró műsora után békegalambokat reptettek a városháza előtti téren.

Fotó: Fantoly Márton  
                    

Kövessen minket a Facebookon is!