Helyi hírek 2022. május 20. 11:30

A népi jogélet helyi törvényei

Képgaléria
A népi jogélet helyi törvényei
Bánkiné dr. Molnár Erzsébetnek, az MTA doktorának előadására várta az érdeklődőket a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár a Városalapítók Hete jegyében, május 19-én. A székely és a jászkun szabadság – a népi jogélet helyi törvényei címmel hallhattak alapos részletességgel áttekintést az említett témában.

A megjelenteket Kállainé Vereb Mária nyugalmazott könyvtárigazgató, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy 2000 óta emlékezünk a városalapítókra, jász, kiskun elődeinkre. Hozzátette: a programsorozat keretében kerül sor az előadásra.

Bánkiné dr. Molnár Erzsébet részletesen bemutatta a két népcsoport, a székelyek és a jászkunok helyi törvényeit, azok kialakulását. Korabeli törvényekből szemezgetve megismerhette az érdeklődő hallgatóság többek között a jászkunok örökösödési törvényét, amely szerint csak férfi utód örökölhetett vagyont, illetve létezett úgynevezett özvegyi törvény is, ami megkülönböztetett női és férfi özvegyet, akikre az örökösödési szabályok nem egyformán vonatkoztak.

A jelenlévők megismerhették a legrégebbi székely falutörvény keletkezését, ami 1581-ből származik, és amely tiszteletére Zalán település egy kő emlékművet állíttatott. Fontos volt a faluközösség életrendje, vasárnap kötelező volt a templomban megjelenni. Aki ezt elmulasztotta, megbírságolták.

Mindezek ismertetése után Bánkiné dr. Molnár Erzsébet rávilágított arra, hogy a székely és jászkun falutörvények rokonságot mutathatnak. Hozzátette: rendnek kellett lenni a településen. A rendet a helyi vezetőknek kellett megőrizni, megteremteni. Ehhez szolgáltak segítségül a falutörvények, amiket a közösség fogadott el. Autonóm szabadságot élveztek a székelyek és a jászkunok is. A helyi törvények tartalmazták a szabadságaik rokon vonásait, amelyek a lakosság számára élhetővé és befogadhatóvá tették az autonómia szabályait.

Az esemény végén lehetőség volt kérdéseket feltenni az előadónak.

Z. A. 

Fotó: Fantoly Márton
         

Kövessen minket a Facebookon is!