Program 2022. május 31. 16:00

Ismét találkozik Kecskeméten a bábos szakma

Ismét találkozik Kecskeméten a bábos szakma
Június 11-16. között rendezik meg a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóját Kecskeméten, a Ciróka Bábszínház szervezésében.

Pontosan 30 évvel ezelőtt, 1992 tavaszán találkoztak először a hazai hivatásos bábszínházak Kecskeméten. Ekkor még csak 7 társulat mutatkozott be a rendezvényen, 3 nap alatt összesen 9 produkciót láthatott a közönség. Az elmúlt három évtizedben folyamatosan nőtt a műfajjal foglalkozók száma, ami a Bábszínházak Találkozóját is alaposan átformálta számolt be a keol.hu.

Az idei, 15. Találkozón már 25 társulat produkciója szerepel a programban. Öt nap alatt 34 színháztermi, és 14 szabadtéri előadás kerül bemutatásra. A rendezvény hatodik napján pedig szakmai fórumokon vehetnek részt az érdeklődők.

A Bábszínházak Találkozójának ötlete 1991-ben indult útjára. – Bár a fesztivál - szándéka szerint- nem verseny jellegű, a szakmai testületbe meghívott animációs mesterek, szakújságírók, és színházi szakemberek aktív jelenléte értékes lehetőséget nyújt majd fontos beszélgetésekre és a megmérettetésre  állt a Ciróka első felhívásában.

A rendezvény jellege azóta sem változott: a Találkozó továbbra is olyan szakmai rendezvény, amely nem válogatott produkciókat hív meg, minden társulat maga dönt arról, hogy milyen előadással lesz jelen. Programjában kiemelt helyen szerepelnek a napi szakmai megbeszélések, amelyen a bábos szakma elismert alkotóinak közreműködésével vitatják meg - a látott előadások mentén- a bábműfaj aktuális kérdéseit, a továbblépés, fejlődés lehetőségeit.

1997 óta hagyományosan, az egyetemi képzésben résztvevő bábszínész szakos hallgatók bemutatkozására is lehetőséget nyújt a rendezvény. A 15. Találkozón a végzős bábszínész osztály mellett a rendező szakos hallgatók három produkciója is látható lesz. Ezúttal is jelen lesznek a határon túli színházak képviselői- Rozsnyóról, Kolozsvárról, Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Szabadkáról - akik szakmai résztvevőként a kezdetektől figyelemmel kísérik a rendezvényt.

A 15. Találkozó június 11-12-én két napos szabadtéri programsorozattal egészül ki Kecskemét főterén, amelyen népszerű előadások, szórakoztató játékok várják az érdeklődőket. A Hírös Agórában és a Katona József Színházban pedig további négy izgalmas színháztermi produkció közül választhatnak a tanév végén kikapcsolódásra vágyó családok.

A Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozójának megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.
                       

Kövessen minket a Facebookon is!