Kultúra 2022. május 27. 10:00

Kultúrsarok – A gyermekek napja

Kultúrsarok – A gyermekek napja
Május 29-én, vasárnap „Helló nyár” néven városi gyermeknapot rendez a Móra Ferenc Művelődési Központ és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Petőfi-téren.

Idén is számos kulturális, kreatív és mozgásos programokkal várják a családokat a Petőfi-térre a gyermeknap alkalmából, hogy minőségi kikapcsolódást nyújtsanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A színpadi programok 10 órától kezdődnek, ahol báb- és táncelőadásokon, gyermekkoncerteken vehetnek részt az érdeklődők. 10 órakor Majoros Ági bábszínháza adja elő az Az aranyhajú királylány című bábelőadását, majd 11 órakor a Silver Step Táncstúdió ifjú növendékei mutatják meg tehetségüket. A délutáni műsorok között 14 órakor a Piramis Dance csoport akrobatikus látványtáncát csodálhatják meg a nézők, 15 órakor pedig Brub, a páratlan zokni kalandos történetével ismerkedhetnek meg a kisebbek a Szamárfül Projekt bábszínházi előadásában. A színpadi programokat a Bogár Muzsika gyerekzenekar koncertje zárja 16 órakor.

A színpadi programok mellett Kiskunfélegyháza közösségei is számos kiegészítő programmal várják az résztvevőket. A kézművesség iránt érdeklődőknek a Profi-L Bábcsoport, a Holló László Képzőművész Kör, a Félegyházi Grafikai Kör és a Móra Ferenc Művelődési Központ tart kézműves és műhelyfoglalkozásokat, ahol mindenki megmutathatja kreativitását és tehetségét. Ezen kívül mozgásos kikapcsolódási lehetőséget fognak nyújtani a Süveges Autósiskola szimulátoros és játékos feladatai, az Izgő-Mozgó Kölyökklub trambulin és ugrálóvára, a Berg pedálos gokart a Béke-téren, illetve a Petőfi Sándor Városi Könyvtár interaktív foglalkozásai. A rendezvényen a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete és a 871-es számú Szent Imre cserkészcsapat is képviselteti magát, akik játékos feladatokkal és hasznos tudással várják az érdeklődőket. A rendezvényről további információ kérhető a 76/466-843-as telefonszámon.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!