Program 2022. május 25. 08:00

Gyermeknapi jótékonysági vetítés a Petőfi Moziban

Gyermeknapi jótékonysági vetítés a Petőfi Moziban
Idén is támogat egy rászoruló családot jótékonysági filmvetítéssel a Petőfi Mozi. Május 28-án szombaton, 12:30-kor a Sonic, a sündisznó, május 29-én vasárnap, 12:45-kor pedig A rosszfiúk című animációs filmet nézhetik meg az érdeklődők rendkívül kedvező jegyárak mellett. 

Reményi Richárd, a Kiskunfélegyházi Petőfi Mozi ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ez a jótékony kezdeményezés 2014-re nyúlik vissza, akkor vette át városunkban a mozi üzemeltetését és akkor indította útjára a gyermeknapi jótékony akciót is. Sajnos, az elmúlt két évben nem volt erre lehetőség a vírushelyzet miatt, de idén folytatódhat a sorozat.



– Az alapötlet az, hogy úgy tudjunk szórakozni, hogy ezzel egy időben másokon is tudjunk segíteni – mondta a vezető és hozzátette: gyakorlatilag kevesebb, mint egy gombóc fagyi áráért, 300 forintért lehet megnézni egy-egy közelmúltban bemutatott filmet.

A szombat és vasárnap előadásainak teljes bevételét egy kiskunfélegyházi családhoz juttatják el a vasárnapi vetítés után. A rászoruló család kiválasztásában az önkormányzat segíti a vezetőt.

Z. A.

          

Kövessen minket a Facebookon is!