Ellopták a térfigyelő kamerákat
„Négy darab térfigyelő kamerát szereltek fel a városba bevezető utaknál. Háromszázhatvan fokban elforgatható, rendszámfelismerő kamerák kerültek a Tesco és az AGIP benzinkútnál lévő körforgalomhoz, a repülőtérnél (Alpári út) és az Ipari Parknál (Majsai út - Molnártelepi út sarok) fix állású kamerák vigyázzák biztonságunkat – mondta el ma (október 10-én) Kapus Krisztián polgármester” - adta közre a hírt egy félegyházi internetes hírportál.
A hír igaz volt, hiszen a kamerákat valóban felszerelték, az idő előtti avatásuk -amely vélhetően kapcsolódott a helyhatósági választások kampányához-, elhamarkodottnak tűnik. A kivitelezést végző cég ugyanis kihelyezte a kamerákat, beüzemelésük azonban nem történt meg. Valószínű erre figyelhettek fel az élelmes tolvajok is, akik a két körforgalomból ellopták a kamerákat. Többen tudni vélik, hogy nemes egyszerűséggel egy emelőkosaras autóval megálltak a körforgalom szélén, és kényelmesen, mintha javítási munkát végeznének, leszerelték a készülékeket.
Tudomást szerezve a történtekről, az önkormányzat a másik két helyen is leszereltette a térfigyelőket, és csak akkor helyezik vissza, ha működőképes állapotba is kerülhetnek, és a város bejövő- és kimenő forgalmát szemmel lehet tartani általuk. A térfigyelő kamerarendszer kiépítésére az Alapítvány a Vagyonvédelem és Közbiztonság Megszilárdítására elnevezésű alapítvány 10 millió forint vissza nem térítendő pályázati pénzt nyert. Hogy a rendszerből hiányzó, 500 ezer forint értékű kamerákat miként tudják pótolni, az egyelőre nem tisztázott.
H. S.