Helyi hírek 2022. május 27. 15:00

Újabb helyi értékekről is döntött a képviselő-testület

Képgaléria
Újabb helyi értékekről is döntött a képviselő-testület
Csernus Krisztinát bízta meg a képviselő-testület a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda magasabb vezetői beosztásának ellátásával 2027. július 31-éig. Egyebek mellett erről is határozat született május 26-án, csütörtökön.

Csernus Krisztina óvodapedagógusi pályáját 1989-ben a Bercsényi Utcai Óvodában kezdte, majd a Dózsa György Utcai Óvodában folytatta. 2007. augusztus 1-jétől vezeti a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvodát, megbízása kezdetén a városban működő óvodák, valamint a gátéri és petőfiszállási óvodák integrációjával sikerült egységes intézményi működést megteremtenie, mintegy 12 feladatellátási helyen. Ebben a struktúrában 2013-ig működött az intézmény. Az intézménynek jelenleg 8 tagintézménye van, 35 csoporttal működik. A pályázó az elmúlt években kiemelten fontosnak tartotta a szakmai munka színvonalának fejlesztését, a költségek racionalizálását, a változások menedzselését, a szükséges erőforrások feltárását, az elméleti ismeretek gyarapításai érdekében folyamatosan képezte magát.

A városatyák elfogadták a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság és a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2021. évben végzett munkájáról szóló beszámolókat, és az önkormányzati forrás nélküli közvilágítási hálózatfejlesztések és lámpafelszerelések bővítéséről és korszerűsítéséről szóló előterjesztést is megvitatták.

A képviselő-testület döntése értelmében a Kiskunfélegyházi Értéktár további helyi értékekkel bővült. Közöttük például egészség és életmód kategóriában dr. Julesz Miklós kiskunfélegyházi származású professzor, turizmus és vendéglátás kategóriában Kovács János kiskunfélegyházi cukrászmester, többszörös nemzetközi díjazott világbajnok cukrász munkásságával, míg agrár- és élelmiszergazdaság kategóriában a tarhonya házi készítésének félegyházi hagyományával.

T. T.


Fotó: Fantoly Márton
            

Kövessen minket a Facebookon is!