Kultúra 2022. május 28. 14:00

Móra Istvánra emlékeztek

Képgaléria
Móra Istvánra emlékeztek
Móra István költőre, íróra emlékeztek meg szülőháza helyén, a Deák Ferenc utca 18. szám alatt május 27-én, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagjai, Rosta Ferenc alpolgármester, a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium részéről Pótári Tímea és diákjai, Dinnyés-Kis Zsuzsanna, a József Attila Általános Iskola igazgatója, valamint az intézmény tanulói.

Az eseményen köszöntőt mondott Kállainé Vereb Mária és Mrázné Rádi Mária. A koszorúzáson Gombás Bende, a Kiskun Múzeum munkatársa elszavalta Móra István Apáméknál című versét.

„Mint a nyári felhők, szaladnak az évek,
Jönnek, eloszolnak szinte észrevétlen.”

Móra István S én gyermek maradtam című versének két sorával üdvözölte a megjelenteket Kállainé Vereb Mária nyugalmazott könyvtárigazgató, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke, aki elmondta, hogy 1957. május 29-én, 65 évvel ezelőtt 93. évében hunyt el Móra István író, költő, polgári iskolai igazgató, akinek szülőháza helyén főhajtással és koszorúk elhelyezésével tisztelegtek a megjelentek. A folytatásban Mrázné Rádi Mária, az egyesület jegyzője a következőképpen folytatta a visszaemlékezést múltunk nagyjáról:

– Ezen a helyen állt az a régi ház, amelyben Móra István 1864. október 24-én meglátta a napvilágot. Ma mégsem születésnapot ünnepelünk, hanem halálának 65. évfordulójának alkalmából emlékezünk az évtizedekig méltatlanul elfeledett, derék magyar tollforgatóra, ahogy Illyés Gyula költő nevezte. Szülővárosa nevében tisztelettel emlékezünk a szerető férjre, a családját óvó apára, nagyapára, a költőre.

V. B.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!