Sport 2014. november 8. 20:30

Legfőbb riválisát győzte le az Astra (Összefoglaló videóval)

Képgaléria
Visszavágott az első fordulóbeli 6-2-es vereségért a Győrnek az Astra Kiskunfélegyháza HFC. a női futsal NBI 8. fordulójában. Az Astra magabiztosan játszva 5-0-ra verte meg a rossz napot kifogó vendégeket, melynek köszönhetően megőrizte vezető helyét a bajnoki táblázaton.

A női futsal NBI rangadója előzetesen sok izgalmat tartogatott a találkozóra kilátogató szurkolók számára. A mérkőzést megelőzően az Astra 18 ponttal a bajnokság élén állt, míg a vendég Rába ETO 15 ponttal a harmadik helyet foglalta el a táblázaton.

 

A találkozót lendületesen kezdte az Astra. Alig telt el három perc, máris vezetést szereztek Gál Tímea góljával. (1-0)

A 10. percben Megyes Ágnes tovább növelte a különbséget és már ekkor látszott, hogy a szervezett Astra ellen nagyon nehéz dolga lesz az ETO-nak. (2-0)

Erről a kiváló formában lévő Dombai Nagy Anett is gondoskodott, aki a 16. percben egy gyors ellenakciót fejezett be higgadtan. (3-0)

 

A szünetre maradt a háromgólos különbség, így sok minden függött azon, hogy az ETO tud-e esetleg szépíteni a 2. félidő elején. Azzal izgalmassá tehette volna a mérkőzést...

 

A gyakorlatban ennek épp az ellenkezője valósult meg. Az Astra kezdett lendületesebben a szünet után és Dikanová Dominika átlövésével 4-0-ra alakította az állást. (4-0)

Néhány perccel később a kitámadó győrieket lerázva Dombai Nagy Anett is értékesítette ziccerét, ami után a vendégek időt kértek. (5-0)

 

Az Astra a továbbiakban sem engedett túl sok teret a győrieknek. Jól zárták le a folyosókat és sok helyzetet alakítottak ki. Velük szemben a győriek erőtlennek tűntek és nem tudtak mit kezdeni az Astra játékával.

 

A mérkőzés összképe alapján az Astra ilyen arányú győzelme is megérdemelt. Az együttes nyolc fordulót követően 21 ponttal a tabella élén áll. 

 

 

Női futsal NB I 8. ford.

Astra Kiskunfélegyháza HFC.- Rába ETO (3-0) 5-0

gólszerzők: 3. p. Gál Tímea, 10. p. Megyes Ágnes, 16. p. Dombai Nagy Anett, 21. p. Dikanová Dominika, 23. p. Dombai Nagy Anett

 

 

1.

   

ASTRA HFC

 

8

   

7

   

0

   

1

   

54

   

21

   

21

       
 

2.

   

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE

 

8

   

6

   

1

   

1

   

47

   

18

   

19

       
 

3.

   

RÁBA ETO

 

8

   

5

   

0

   

3

   

32

   

21

   

15

       
 

4.

   

BME FC

 

7

   

4

   

1

   

2

   

26

   

12

   

13

       
 

5.

   

DVTK-VÉNUSZ

 

7

   

4

   

0

   

3

   

29

   

26

   

12

       
 

6.

   

BRAND MISSION TOLNA-MÖZS

 

7

   

1

   

1

   

5

   

22

   

34

   

4

       
 

7.

   

UNIVERZUM

 

7

   

0

   

2

   

5

   

20

   

58

   

2

       
 

8.

   

ELTE-BEAC

 

8

   

0

   

1

   

7

   

13

   

53

   

1

       
 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!