Kultúra 2022. május 29. 09:00

Elhunyt Haumann Péter

Elhunyt Haumann Péter
Nyolcvanegy éves korában meghalt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze.

Borítókép: port.hu

A szomorú hírről a család számolt be. A hvg.hu szerint Haumann Péter méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el szombaton délután. Tavaly szeptember arról beszélt egy interjúban, hogy utoljára lépett színpadra – írta cikkében a media1.hu.

Haumann Péter 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt. A Kossuth-díjas színészt olyan darabokban láthatták a nézők mint a Szókratész védőbeszéde, A fösvény, Az eltört korsó, Az ügynök halála, az Őrült nők ketrece és a Macskák. Játszott többek közt a III. Richárd, a Woyzeck, a Szenvedély, a Szürkület, az Indul a bakterház vagy a Kalandorok című filmekben, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Ádám Ottó, Ascher Tamás, Fehér György, Dömölky János és Mundruczó Kornél. Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el – írja a lap.

A Halhatatlanok Társulatának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották.

Több televíziós sorozatban is látható volt, legutóbbi egyik alakítása az RTL Klub díjnyertes Apatigris című sorozatában volt, ahol is Juhász Dénes „professzort”, az uszoda törzsvendégét alakította.

Arról, hogy milyen színházi szerepekben, játékfilmekben, tévéfilmekben volt látható, miket rendezett, milyen szinkronszerepei voltak, milyen hangjátékokban vett részt, itt érhető el egy részletes összefoglaló.
                

Kövessen minket a Facebookon is!