Gazdaság 2022. június 3. 14:00

Aratás: csapadék nélkül, komoly károkat szenvedhet a hazai búza

Aratás: csapadék nélkül, komoly károkat szenvedhet a hazai búza
„A siker kulcsa – a búza tápanyagellátása” címmel rendezett szakmai tanácskozást a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézete.

– Amikor a Hajdú Gabona Zrt.-vel útnak indítottuk ezt a promgramsorozatot, nem gondoltuk, hogy együttműködésünk ennyire sikeres lesz, de az idő minket igazolt. A résztvevők létszáma azt mutatja, hogy szükség van erre a rendezvényre. A tanácskozás célja, hogy a közelgő betakarítás előtt piaci tájékozódást adjunk a termelőknek, továbbá beszámoljunk különböző agrotechnikai kérdésekről – köszöntötte a megjelenteket Prof. Dr. Pepó Péter, egyetemi tanár, aki beszédében visszaemlékezett a 2021-es évre is.

– Márciustól-májusig mindenki tragédiát várt, mégis a tavalyi év adta meg minden idők legnagyobb országos termését 5,9 tonnával, Hajdú-Bihar megye pedig elérte a valaha mért legnagyobb negyedik termésátlagát 7,2 tonnával. Manapság azonban alig esik szó a szárazságról. A 2022. május 13-i vizsgálatok azt mutatják, hogy egy méter mélységben – ahol a gyökérzet zöme elhelyezkedik –, holtvíztartalomig száradt ki a búza, a növény éppen csak vegetál. Tavaly ekkorra már megjött a csapadék, amely kitartott egészen június elejéig, ez pedig jó termést eredményezett. Ha az elkövetkezendő két hétben nem lesz eső, akkor nagy károkat fog szenvedni a termény  – számolt be az aggasztó helyzetről.

A búza a világ népességének több mint 35 százaléka számára alapvető élelmiszer. Az Oroszországi Föderáció és Ukrajna kiemelt szereplője a globális mezőgazdasági kereskedelemnek, közel ötven ország búza import szükségletének legalább 30 százaléka tőlük függ. A háború kitörése komoly zűrzavart okozott a globális agrárpiacokon, ennek pedig számos súlyos következménye lehet. Az ukrajnai búzaterületek 40 százaléka már orosz kézben van, az ukránok a tavalyi 33 millió tonnás termésük helyett idén várhatóan maximum 21,5 milliót tudnak vállalni. Számos észak-afrikai ország – köztük Algéria, Tunézia és Marokkó – tart a búzahiánytól, a lakosság ezért felhalmozásba kezdett.

– A világ területének 70 százaléka óceán, a népesség pedig folyamatosan nő, emiatt hamarosan jelentős nehézségek alakulhatnak ki az élelmiszer-ellátásban. A készletek rohamosan csökkennek, ezért népességszabályozásra, vagy termelés növelésre lesz szükség – hangsúlyozta dr. Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója aki egyebek mellett kifejtette azt is, hogy a gabonaárak drasztikus emelkedését nem a magyar termelők, hanem a világpiac gerjesztette.  

– A magas árak magukkal húzták többek között a műtrágya, a növényvédő szerek, majd ennek következményeként az összes alapvető élelmiszer árát is. A magyar fizetések nem tudják követni ezt a mértéket, ezért ez a tendencia nem sokáig tartható – mondta.

Forrás: agrotrend.hu / HAON, Panyiczki-Berényi Viktória
               

Kövessen minket a Facebookon is!