A Honvéd-pályán és az uszodában is otthon van: Kornokovics Györgyi
– Mikor kezdődött a sport iránti szereteted?
– Már gyermekkoromban hobbi szinten sportoltam, talán zsigerből jött, hiszen nem volt családi sportoló példa előttem. A sport iránti szeretet talán annak idején Makány Sanyi bácsi oltotta belém, aki testnevelő tanárom volt a Batthyány iskolában. Általa ismertem meg az atlétikai versenyeket, ő is, mint a legtöbb testnevelő tanár kiválasztotta a legügyesebbeket és versenyekre jártunk. Nem volt kiemelkedő eredményem, apróbb, egyszerűbb sikereket értem el atlétikában és később fallabdában is. A Magyar Testnevelési Egyetem elvégzése után, 2000-ben csöppentem bele az edzősködésbe. A Kossuth iskolában kezdtem testnevelőként dolgozni, 5 évet töltöttem ott. Abban az időben kerestek meg az úszóegyesülettől, hogy tartanék-e szárazföldi erőnléti edzéseket és én igent mondtam. Gyakorlatilag így kezdődött. A Kossuth iskola után a Constantinum testnevelő pedagógusa voltam 7 évig, majd a Móra Gimnáziumba kerültem, itt negyedik éve testnevelő tanár és osztályfőnök vagyok. Az edzésekre pedig ott vannak a hajnalok, a délutánok és természetesen a hétvégék.
– Több sikeres kiskunfélegyházi sportolóval dolgoztál és dolgozol együtt. Nevezzük meg őket!
– Csontos Piroskával atlétikában egészen a paralimpiáig eljutottunk és a mostani triatlonosok is nagyszerű tehetségek: Papp Laura, Trungel-Nagy Kolos és testvére, Zalán. Velük 4-5 éves koruk óta dolgozunk, amely munkának, hála Istennek most kezdett el beérni a gyümölcse. Bár egymástól távoli sportágak ezek, mégis azt gondolom, hogy az atlétika az, ami igazából mindennek az alapja.
– Mi a titkod?
– Nincs titkom szerintem. Talán beleérzek, hogy személyre szabottan milyen edzésmunkát kíván meg a gyermek. Látom rajtuk, amikor valóban fáradtak már, de még nem akarják bevallani és azt is, ha pont a fordítottja az igaz. Sokat dolgozunk velük, a szabadidőm háromnegyedét most a triatlonosok foglalják le. Mindig vannak természetesen új sportolók, akikkel foglalkozom, de a „nyösztetős” edzésekhez már nincs energiám. Azokkal tudok foglalkozni, akik szívből akarják ugyanúgy, ahogyan én. Ha a sors a közelembe sodor egy újabb tehetséget, természetesen szívesen foglalkozom vele.
– A jövő?
– A jövőt mindig kis lépésekben közelítem meg. Ha távlatokban nézzük, akkor azt mondom, hogy EB, VB, olimpia, de a mai célunk a következő hétvégi verseny, majd az utána héten következő, ezek mind fontos események. A látszólag kisebb versenyek is nagyon sokat nyomnak a latba, hiszen sokszor ezek után választják ki a versenyzőimet, hogy mehetnek nagyobb, komolyabb megmérettetésre.
– Mikor pihensz?
– Éjszaka (nevet). Szoktam természetesen pihenni. Sőt! Szeretek lustálkodni. Én úgy töltődöm fel. Kint a kertben, mondjuk napozás közben.
Fotó: Bús Csaba
– Hogyan reagáltál, amikor megtudtad, hogy elismerő oklevelet kapsz?
– Nagyon meglepődtem, megmondom őszintén, hogy nem szoktam ilyennel foglalkozni. Nagyon jól esett, hogy rám gondoltak, hogy a munkámat ilyen módon elismerik. A sors iróniája, hogy azért kezdtem el edzősködni, mert a tanári fizetés nem volt elég és pont így lettem sikeres és jutottam el idáig. Szeretek kiskunfélegyházi lenni, én kisvárosi gyerek vagyok.
– A Honvéd pálya természetes közeged, igaz?
– Teljes mértékben. Oda hazamegyek és az uszodába is.
– Elégedett vagy?
– Igen, elégedett vagyok az életemmel. Nyilván mindig szeretne többet az ember, de eljutottam oda, hogy már lehet lassítani. Amit szerettem volna, az megvan. Hálás vagyok sok mindenért, főként a gimnázium vezetésének, hogy ilyen mértékű támogatást kapok tőlük, ami az edzői munkámhoz kell. E nélkül nem menne.
