Ötven éve a sport szolgálatában
Ván Jenő fél évszázaddal ezelőtt versenyzőként kezdte a birkózást, később edző, sportvezető, az egyesület elnöke lett, és e pozíciókban a mai napig dolgozik a sportág magas színvonalú utánpótlásának, a tehetséges sportolók felkarolásának érdekében.
– Mi alapozta meg félegyházi kötődését?
– Balotaszálláson nevelkedtem a homokos tanyavilágban. Ott jártam általános iskolába, szép gyermekkorom volt. A szüleim megtanítottak a mezőgazdasági munkák elvégzésére, mivel ebben a közegben ez a szaktudás elengedhetetlen volt. Az iskola után Kiskunfélegyházára, a Mezgébe jelentkeztem, ahol már az első pillanatban megfogott a közösség összetartása. Levelező képzésen leérettségiztem, majd Kaposvárra felvételt nyertem a technikus képzésre. Itt, mint szarvasmarha tenyésztő végeztem. Gyorsan teltek az évek, korán megnősültem. Megszülettek a gyerekeim, a katonaéveket Kiskunfélegyházán töltöttem le. Közben rendszeresen edzettem, versenyeztem.
– Hogyan lett a birkózás az élete része?
– Mindig fontos volt számomra a mozgás. Az iskolás éveim alatt futottam, kézilabdáztam. Egy alkalommal az idősebb évfolyamba járó kollégista társaim elhívtak egy birkózó edzésre. Ekkor körülbelül 15 éves lehettem. Ott találkoztam először idősebb Besze László edzővel és a birkózással. Kacérkodtam az ökölvívással is, de Laci bácsi inkább a birkózást ajánlotta.
– Mikor kezdte az edzői pályát?
– Tulajdonképpen már 17-18 éves koromban Laci bácsi meglátta bennem a lehetőséget, így a kisebbeket rám bízta. Egyre több részébe beleláttam a sportnak, elköteleződtem mellette. A mentorom ajánlására elvégeztem a kis edzői, majd a nagy edzői szakot, amivel már hivatalosan is oktathattam. Mellette folyamatosan versenyeztem. Hozzávetőlegesen tizenöt évig ketten voltunk Laci bácsi fiával, ifj. Besze Lászlóval, mint trénerek, mert az idősödő mester átadta nekünk a stafétát. Minden szakmai kérdésben segítségünkre volt, de már nem dolgozott aktívan velünk. Közben csatlakozott hozzánk Kelemen András rangidős birkózó is.
– Nagyon jó hallani a tiszteletet a hangjában. A sport szakmaiságán kívül mit adott önnek Besze László?
– Laci bácsi nagyon tudta hogyan kell bánni a gyerekekkel. Nemcsak az edzőnk volt, hanem valamilyen szinten a pártfogónk, a lelki támaszunk is. Ha valakinek nem úgy sikerült egy verseny, ahogyan tervezte, akkor is bátorította, belénk nevelte, hogy a kitartó igyekezet megtérül, s majd jönnek az eredmények is. Én is ezt sulykolom a tanítványaimba, hogy ne keseredjenek el, ha valami nem jön össze elsőre, csak maradjanak alázatosak, kitartóak. Ez a szemlélet mindig megtérül.
– Milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy valaki elismert legyen a szakmában, a versenyzésben?
– Mint már említettem, a kitartás és az alázat nélkülözhetetlen hozzá. Amikor én kezdtem a sportot, 14-15 évesek voltak a kezdők. Mára csökkent az átlagéletkor 7-8 évre. Ez nem baj, csak másként kell kezelni egy ilyen korú kisgyereket. Hatalmas támaszunk a szülői közösség, akik jönnek velünk edzőtáborokba, versenyekre, de csak annyira folynak bele a munkánkba, amennyire kell. Soha sem szólnak bele a szakmai nézőpontunkba, vezérfonalunkba. Ez a sport nem csak arról szól, hogy két test egymásnak feszül és az erősebb győz, hanem több száz egymásra épülő fogást meg kell tanulni alkalmazni. A másik tisztelete a kulcsa mindennek.
– Kik alkotják a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület vezetőségét?
– 1997-ben csatlakozott hozzánk Szabó József, aki kiváló edző. Mások vagyunk emberileg, de a cél közös, hogy kiváló sportolók kerüljenek ki a kezünk közül. Rajta kívül Kelemen András edző, illetve jelenleg van egy olyan fiatal, ambiciózus versenyzők Polyák Dániel személyében, akire nyugodt szívvel rábízhatjuk a gyerekeinket. Elképzelésünk szerint, majd ő veszi át tőlünk a stafétát, ha elérkezik az idő.
– Milyen távlati céljaik vannak az egyesületen belül?
– Mindig arra törekedtem, hogy csapaton belül meglegyen az egység, működjön a közösség összetartó ereje. Szerencsére erre nincs is panaszunk. A sportolóink szép helyezéseket érnek el a versenyeken, ez boldoggá tesz bennünket. Szokták is mondani a mérkőzéseken, hogy a félegyházi csapattal mindig számolni kell. Ennél nagyobb elismerés nem is kell. Már nagyon várjuk, hogy elkészüljön az edzőcsarnokunk, ahol még jobb körülmények között tudnánk felkészíteni a gyerekeket és még nagyobb vállszelességgel jelen tudjunk lenni a hazai, illetve a nemzetközi mezőnyben.
V. B.
