Kultúra 2022. június 10. 14:00

Mezősi Ágnestől tanulhattak az érdeklődők

Képgaléria
Mezősi Ágnestől tanulhattak az érdeklődők
Egy tárlatvezetéssel egybekötött workshopra várta az érdeklődőket június 9-én, csütörtökön a könyvtárba Mezősi Ágnes fotóművész.

Saját kiállított képei ölelésében mutatta meg az érdeklődőknek a cianotípia eljárás titkait és fortélyait. Megtudtuk tőle, hogy itthon sajnos nagyon kevesen használják ezt, az 1800-as években találta fel egy botanikus hölgy. Lenyomatokat szeretett volna készíteni, amelyhez két vegyszert használt. Ez volt a ferriammóniumcitrát és vörösvérlúgsó, amelyek segítségével megszületett az eljárás. A titok abban rejlik, hogy a két anyag vegyítésével, majd felkenésével a papír fényérzékennyé válik. A tárgyakat ráhelyezik erre a fényérzékeny papírra, majd egy üveglappal leszorítják és napfényre viszik, amivel gyakorlatilag exponálják a képet. Mindezek után az előhívás következik, amit közönséges vizes közegben végeznek.

A megjelentek növényeket, tollakat használtak a workshopon, amelyek lenyomatát az említett eljárással készítették el. Az érdeklődők között szinte minden korosztály képviselte magát és szívesen próbálta ki ezt a remek módszert.

A munka után Mezősi Ágnes a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban kiállított képeinek történetében avatta be a közönséget.

Z. A.
             

Kövessen minket a Facebookon is!