Titkok a levéltárból – Szerzetesek Félegyházán: Ferences Szegénygondozó Nővérek
Az alapító elképzelése szerint az egyház, a világi hatóságok és a jó szándékú civilek együttes, központilag koordinált összefogása nyomán – a rászorulók testi-lelki szükségleteit egyaránt figyelembe véve – hatékonyan és eredményesen lehet kezelni a különböző szociális problémákat. Az újonnan alapított társulat sikerei nyomán alakult ki a szervezett szegénygondozás, és vált 1936-ban országos etalonná az úgynevezett „egri norma”.
Kiskunfélegyházán 1830-ban építettek „ügyefogyott szegények menedékére szolgáló ispotályt”. Az elhagyott, önmaguk fenntartására képtelen, családi támogatást nélkülöző idős, beteg emberek gondozását felvállaló városi intézmény később több néven is szerepelt: szegényház, aggok otthona, szeretetház, menhely. Az intézet 1890-ig a főutcán működött (később a Kossuth utcai iskola, majd óvoda kapott itt helyet), ekkorra azonban kinőtte addigi épületét. Az új szegényház a mai Nádasdy utcában 1891-ben nyílt meg. Az ápoltak számára az új épület nagyobb biztonságot és jobb ellátást nyújtott, javult az élelmezés is. Ugyanakkor az ápolószemélyzet nem volt szakképzett, és folyamatosan hiányzott a fenntartáshoz szükséges anyagi forrás is. A városi költségvetési támogatás mellett sor került szervezett, illetve alkalmi adománygyűjtésekre.
A nagy gazdasági világválság éveiben a szeretetházat fenntartó város folyamatosan kereste a szegényügy rendezésének lehetőségeit. A megoldást az újonnan alakult és más városokban már sikerrel működő „egri norma” bevezetésében találta meg. 1932 szeptemberében a közgyűlés úgy határozott, hogy ferences szegénygondozó nővéreket hív a városba, és bevezeti az intézményes szegénygondozást. Október 15-én vette át öt nővér a szegénygondozó hivatal és egyúttal a szeretetház vezetését. A város ugyanakkor megtiltotta a településen a koldulást. A jószívű lakosság ezentúl nem egyenként támogatta a rászorulókat adományaival, hanem a nekik szánt összeget egy közös alapba tették be. A gyámolításra szorulók kérelmet nyújtottak be a szegénygondozó hivatalba, a nővérek által végzett környezettanulmány után pedig szétosztották a segélyeket. A hivatali munka mellett a nővérek – akik a gondozottakkal együtt a Nádasdy utcai szeretetotthonban éltek – gondoskodtak a bentlakók élelmezéséről, ápolásáról, ruházatáról, továbbá takarítottak, kertet műveltek, sertést hizlaltak, baromfit tartottak. Gondoskodásuk kiterjedt a legkisebbekre is: a rászoruló gyermekeknek ebédeltetési akciókat szerveztek a szomszédos óvodában. Hogy javítsák a szeretetházi gondozottak ellátását, tanyai élelmiszergyűjtésbe kezdtek: lovas kocsival járták a tanyákat és a szeretetotthonba szállították a gazdák által felajánlott tojást, krumplit, búzát.
A nővérek működése alatt a szociális intézmény hatalmas fejlődésen ment át. Az épületet több fázisban kibővítették, a gondozottak szakszerű, lelkiismeretes, magas színvonalú ellátásban részesültek. A házban berendezett kápolnában rendszeresen tartottak misét. A nővérek áldásos működésének a szerzetesrendek nyilvános működését ellehetetlenítő 1950. évi törvény vetett véget.
Ónodi Márta
