Program 2022. június 15. 16:00

Pénteken elindul a Béke-Tér-Zene idei programsorozata

Pénteken elindul a Béke-Tér-Zene idei programsorozata
Idén is újra muzsikával telik meg a Béke-tér pénteken esténként, hiszen a Béke-Tér-Zene programsorozat megkezdi harmadik évadát.

Fotó: archív

A 2022-es első alkalomra június 17-én, pénteken 18 órakor kerül sor a szökőkútnál, ahol – csakúgy, mint az elmúlt években – a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar nyitja meg a szabadtéri koncertek sorát. A két évvel ezelőtti első koncertre szinte mindenki emlékezhet, hiszen a járványügyi lezárások utáni első szabadtéri esemény volt Kiskunfélegyházán, ahol zsebkendőnyi szabad terület sem volt a nagy érdeklődés miatt. Tóth László karnagy is meleg szívvel emlékszik rá és elárulta, hogy nagyon örülnek neki, hogy harmadik éve indul el egy ilyen jellegű zenei sorozat városunkban.

Pénteken a szokásos könnyed hangulatú térzenei repertoárral érkeznek, néhány szám a templomban tartott tavaszi koncertjükből is hallható majd, és új térzenei anyagukból is hoznak ízelítőt. Hozzátette: úgy tűnik, a nyár mozgalmas lesz fellépések terén, de már az őszi rendezvényeik előkészületei is folynak.

Az idei Béke-Tér-Zene programsorozatot június 17. és augusztus 12. között rendezik meg. A szabadtéri koncertek péntekenként, 18 órakor kezdődnek, ahol idén a korábban megszokott előadók mellett igazi meglepetésvendégek is várhatók.

Z. A.
            

Kövessen minket a Facebookon is!