Sport 2022. június 17. 13:00

Edzőnapot tart a Hideg László Boksz Egyesület

Edzőnapot tart a Hideg László Boksz Egyesület
Edzőnapot tart a Hideg László Boksz Egyesület június 18-án, az Alpári út 1. szám alatt, illetve a vendégeknek egyéb kiegészítő programokkal készülnek a rendezők. Hideg Anett, az egyesület elnöke számolt be a részletekről.

Borítókép: archív

– Az eseményre Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Dunavecse, Lakitelek, valamint Kiskőrös fiataljait várjuk, akik az ökölvívás gyakorlása mellett megismerkednek majd a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium tangazdaságában található számos őshonos állattal és kipróbálják az íjászatot is. A délelőtti élményszerzés után, a délutánt már a baráti sportnak szenteljük, amikor is a gyerekek közösen kesztyűznek, zsákolnak, iskoláznak az Alpári úti termünkben Hideg László edző segédletével. Az alkalmat egy közös uzsonnázás fogja zárni, ami után reméljük, hogy mindenki nagyon jó élményekkel térhet haza. Szeretnénk ilyen eseményeket rendszeresen megszervezni, annak érdekében, hogy a napjainkban talán kicsit elfeledett sport újult erőre kapjon és minél több iskolás gyerek megértse a rendszeres sportolás jelentőségét.

V. B.
                      

Kövessen minket a Facebookon is!