Helyi hírek 2022. június 20. 12:00

Sikeres volt a Hideg László Boksz Egyesület edzőnapja

Képgaléria
Sikeres volt a Hideg László Boksz Egyesület edzőnapja
Sikeres volt Hideg László Boksz Egyesület június 18-i edzőnapja. A szervezők a vidéki városokból, valamint a Kiskunfélegyházáról érkező résztvevőket egész napra vendégül látták, akiknek a közös sportoláson kívül élményt is adtak a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium tangazdaságában tett látogatással. Az eseményt a következő gondolatokkal értékelte Hideg László, az egyesület elnöke:

– A Hideg László Boksz Egyesület június 18-án szervezte meg első közös edzőnapját Kiskunfélegyházán. A Velünk mozdulj DSE szervezésében négy településről (Dunavecse, Kiskőrös, Kiskunmajsa, Lakitelek) sportot kedvelő fiataljai és edzőik látogattak el az egyesültünkhöz. A közös programot a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium tangazdaságában tett látogatással tettük még színesebbé, ahol az őshonos fajtájú állatokat Rózsa Pál, az intézmény igazgatója és Szajbert Éva pedagógus vezetésével ismerhettük meg. Ezután a hagyományokat ápolva íjászkodtunk, majd visszaérve az edzőterembe, alapos bemelegítés után zsákoltak, iskoláztak, valamint az ökölvívás alapjaival ismerkedtek meg a résztvevők. Reméljük, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk ilyen különleges alkalmat szervezni. Ez úton is köszönjük szépen a támogatóknak és a résztvevőknek ezt a napot – fejezte ki háláját a sok segítségért Hideg László.

V. B.
          

Kövessen minket a Facebookon is!