Élete az ápolás – Kiváló Ápoló-díjat kapott Géczi Beáta
Borítókép: Fantoly Márton
– Végtelen megtiszteltetésnek érzem ezt az elismerést. Olyan díj ez, amit egyszer kap meg életében az ember, amit büszkén mutathatok majd meg az unokáimnak. Ezzel megköszönik azt a munkát, amit az elmúlt 31 évben végeztem. Egyben megerősít abban, hogy ezen a pályán a helyem, hogy jól végzem a rám bízott feladatokat. Úgy gondolom, egyszer minden nővérnek kellene egy ilyen elismerést adni – fogalmazott a díj kapcsán Géczi Beáta.
Az ápolónő Petőfiszálláson töltötte gyermekkorát, tanulmányait Kecskeméten, az akkor még Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskolában végezte. 1991 nyarán került a félegyházi kórház gyermekosztályára, majd újszülött osztályára, ahol 20 évig gondoskodott a kisbabákról. Ezt követően a krónikus belgyógyászaton dolgozott, jelenleg a mozgásszervi rehabilitációs osztály betegeit gondozza.
– Anyukám idősekkel foglalkozott, valószínűleg tőle ered az, hogy az ápolás irányába fordultam. Azt mindig is tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, és már kislányként is felnéztem az ápolónőkre, így az egészségügyi pályát választottam. A félegyházi kórházban tanultam meg igazán a szakmát, hiszen itt láttam azt, amit az iskolában csak a könyvekben. Szakmailag és emberileg is sokat adott már nekem ez az intézmény és az itt dolgozó idősebb kollégák. Munkám legjobb és legszebb része az újszülött osztályon eltöltött idő volt. Rengeteg örömet adott az az időszak. Sok munkatárs gyermekét gondoztam az első napokban, sőt ma már olyan kollégám is van, akit újszülöttként én mutattam meg először az édesapjának. Ma is jó érzéssel tölt el, amikor látom, hogy egyik másik-fiatal, akit én fürdettem meg életében először, már elballag az iskolából, vagy épp lediplomázik. Amikor az aktív osztályok megszűntek, nem sok választásom volt, így a krónikus belgyógyászatra kerültem át. Itt sok új dolgot tanultam, hiszen teljesen más ellátásra volt szüksége az ottani betegeknek – emlékezett vissza Beáta.
Szerinte ezt a hivatást nem lehet kicsit szeretni, szívvel-lélekkel, rengeteg türelemmel és kitartással lehet csak csinálni. – Ha valaki ápolónak készül, akkor elfogadja, hogy a kórházban kell karácsonyozni, vagy szilveszterkor a betegekkel koccintani. A mostani fiatalok nem igazán látják a szakma vonzerejét, csak azt, hogy nem éri meg ennyi pénzért 12 órázni, éjszaka és ünnepnapokon is dolgozni. Régen az ápolók munkája megbecsültebb volt. Sajnos úgy látom, hogy nincs utánpótlás, pedig rengeteg szépséget rejt ez a munka. A legjobb része az, amikor látjuk a betegek gyógyulását és hazaengedhetjük őket. Jó érzéssel tölt el az is, amikor egy eleinte kétségbeesett anyuka magabiztosan megy haza a kisbabájával, hiszen a segítségünkkel megtanulta, hogyan kell jól szoptatni, fürdetni. Nagyon jó érzés az is, hogy a mai napig sokan megismernek az utcán, és emlékeznek rám, hogy én segítettem nekik, amikor betegek voltak – mondta.
Fotó: keol.hu
Az ápolónő aktívan részt vett a koronavírus járvány időszakában a fertőzött betegek ellátásában is. Elmondta: nagyon nehezen élte meg, számára is embert próbáló időszak volt. – Egyik napról a másikra szembesültünk az új helyzettel. Három-négy órát kellett beöltözve a betegek között tölteni, nem ehettünk, ihattunk, vagy mehettünk el a mosdóba. A kollégák sokat segítettek, együtt nevettünk, vagy sírtunk a többiekkel. Sok stressz ért, lelkileg nagyon megviselt, főleg a,z amikor mindent megtettünk a betegért, mégis elveszítettük. Aki ezt a pályát választja, felkészül arra, hogy találkozik majd halálesettel is, de amikor napi szinten több beteg hal meg, akkor lelkileg elfárad és kiüresedik az ember. Egy régi kolléganőmtől kaptam azt a jó tanácsot, hogy „gyászold meg és tedd le”, mert ha meghalsz egy beteggel, akkor nem vagy erre a pályára való. Azt is meg kell tanulni, hogy ne vigyük haza a munkát. Ez véd meg attól, hogy kiégjek – fogalmazott.
Beáta mindennapjai nagy részét a betegek között tölti, munkája során fontos a csapatmunka, hiszen az orvossal és a beteggel is együtt kell dolgozni. – A beteggel való kapcsolattartás a legfontosabb, hiszen igénylik, hogy beszélgessünk velük, figyeljünk rájuk, mi pedig ezekből tudjuk, hogy ha valami baj van. Az orvos egyik szeme a nővér, hiszen ő van a betegek között, ő veszi észre, ha valami nincs rendben. A 12 órás műszakok a nyári időszakban még nehezebbek, mert a szabadságon lévő kollégák feladatait is átvállaljuk. A mozgásszervi rehabilitációs osztályon általában 40 beteget látunk el. A gyógytornászokkal összedolgozva az a célunk, hogy egy-egy operáció után mindenki visszatérjen az aktív életbe. Sajnos sokszor az emberek elfelejtik, hogy mi, ápolók is emberek vagyunk. Nekünk is lehet rossz napunk, nekünk is fájhat valamink, mi is lehetünk fáradtak. A mindennapi rohanásban megszoktuk, hogy mindent azonnal megkapunk, így ha várni kell a betegeknek, máris türelmetlenek lesznek. Pedig annak is meg van az oka, ha késik az orvos, vagy ha valakit több időbe telik ellátni a szakrendelésen. Ezt csak azt tudja, aki belülről is látja a rendszert. Ahhoz, hogy jól tudjuk a munkánkat végezni, a betegeknek is türelemmel és emberséggel kell hozzánk viszonyulniuk – mondta el Beáta. A 48 éves félegyházi ápoló azt is elárulta, hogy munka után otthon próbál kizökkeni a mindennapi mókuskerékből. – Sokat vagyok az udvaron, szeretek kertészkedni, kirándulni a családdal vagy a kutyámmal játszani – tette hozzá.
G. E.
