Helyi hírek 2022. június 21. 17:00

Több mint 800 ezer forint jótékonykodás a Halászléfőző versenyen

Több mint 800 ezer forint jótékonykodás a Halászléfőző versenyen
500 liter halászlét főztek a város lakóinak az Amatőr Királyi Szakácsok, amit kígyózó sorokban vártak az emberek múlt szombaton a Halászléfőző verseny során. Az ebből befolyt összeget a szervezők a közelmúltban tragikus balesetet szenvedett Berki Fanni emlékére, egy közlekedésbiztonsági tábor szervezésére fordítják, ahová általános iskoláskorú gyermekeket várnak augusztusban.

Balla László alpolgármester és Bajzák Andrea, az önkormányzat ifjúsági referense elmondta, hogy a szombati rendezvényt sikeresnek ítélik, 813 ezer forint gyűlt össze. Ebből körülbelül 600 ezer forint a túrós csusza és a halászlé értékesítéséből folyt be, a fennmaradó részt a városi jótékony intézmények, cégek, magánszemélyek tették hozzá. Volt egy licit is a szombati napon, amikor 2 adag halászlét végül 130 ezer forintért vásároltak meg. A gyűjtés még nem zárult le, hiszen a közlekedésbiztonsági táborig, augusztus végéig várják még a felajánlásokat a Sorsocskák – a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány számlájára: OTP 11732071-20053842. A közleménybe írják be: közlekedési tábor.

A tábor augusztus 23., 24., 25-én lesz, ahová várják a kerékpározni tudó általános iskoláskorú gyermekek jelentkezését. A jelentkezési lapok napokon belül elérhetőek lesznek az önkormányzat weboldalán és a Tourinform irodában.

A szervezők köszönetet mondanak a támogatóknak:

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, BÁCSHOSZ Bács-Kiskun Megyei Horgászegyesületek Szövetsége, Kunsághús Horgász Egyesület, Kiskunság Horgász Egyesület, Szabó Zoltán, a tömörkényi Fish-Farm és a helyi Halbolt tulajdonosa, Dél-100 Kft,
P & P Kft., Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet, Izsáki Tészta Kft, Kiss Torma Kft, Marton Húsüzem Kft, Nagy Jánosné kereskedő, Nagy Gyula kertészet.

Köszönik a főzőcsapatoknak, az Amatőr Királyi Szakácsoknak a segítségét, Bojtor Tibor, Makainé Marica és Bodor István, valamint Illés Gyula, Illésné Margó, Isánné Gondi Éva, Faragó Ferenc, Vargáné Rácz Judit, Kiss Edit, Zsígó Brigitta önzetlen segítségét és mindenkinek, aki jelen volt és támogatta a rendezvényt.

Z. A. 
             

Kövessen minket a Facebookon is!