Sport 2022. június 23. 12:00

Egészen a döntőig meneteltek a Bács-Kiskun megyei tűzoltók

Egészen a döntőig meneteltek a Bács-Kiskun megyei tűzoltók
Országos Kispályás Labdarugó Tornát tartott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A bajnokságon a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatát a megye legjobb tűzoltó focistái alkották a Kiskunhalasi, a Kiskunfélegyházi, a Kiskőrösi és a Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományából. A csapat végül egészen a döntőig jutott el, ahol végül az ezüstérem jutott nekik a Borsod megye elleni vereséget követően.

Borítókép: Az ezüstérmes csapat a BM országos tornáján is megmutathatja majd magát.
Fotó: Kovács Máté


Igazán rutinos társaság állt össze ezúttal a megyében, hiszen régi hagyománya van a tűzoltóbajnokságnak, amin rendszeresen részt vesznek a megyei bajnokságokból is jól ismert játékosok. A korábbi gyakorlathoz képest ráadásul idén is „egyesítették” erejüket a parancsnokságok, így szinte egy kisebb megyei amatőr válogatott vehetett részt a fővárosban rendezett tornán, mivel többen is szervezett keretek között játszanak. Nasz Balázs és Follárdt Zoltán Hartán rúgja a bőrt, míg Katona Balázs és Tóth Péter Attila több alkalommal is megnyerte korában a megyei I. osztályú bajnokságot a Kiskunfélegyházi HTK színeiben. A KHTK korábbi hálóőre ráadásul már komoly rutinnal is rendelkezik ezen a tornákon – számolt be a megyei hírportál

– Régen aki megnyerte a hat megyei parancsnokság versenyét, az jutott ki az országos döntőre – tekintett vissza Tóth Péter Attila, a csapat kapusa. – Most már ez nem így van, a legjobbakat válogatják össze, úgymond így állt össze ez a jó kis brigád itt. Amióta én felszereltem, ez a bajnokság működik, még félegyházi színekben a helyiekkel háromszor is ott voltunk az országos döntőn. Az elmúlt két-három évben alakult ki a megyei válogatott – tette hozzá a Kiskunfélegyházi HTK korábbi, megye I.-es bajnok kapusa. 

A kétnapos tornán először a csoportkört vette sikerrel a társaság, majd másnap jöhettek a helyosztók. A döntőig szépen menetelt a gárda, ám ott végül fejet kellett hajtani ezúttal ellenfelükkel szemben, hiába győzték már le Borsodot a csoportkörben korábban. 

– Összesen 19 csapat indult végül a tornán, egy nem tudott eljönni. A rendezés is rendben volt, hiszen amióta az új rendszer van, mindig központi rendezés van, most a BKV Előre pályáján volt a torna. Az első meccset ugyan elveszítettük, de utána Borsod megye ellen 2–1-re javítani tudtunk, majd viszonylag simán tudtuk megverni Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg legjobbjait. Ezzel megszereztük az első helyet is a csoportban. Másnap jött a folytatás, ahol egészen a döntőig tudtunk eljutni, Hevest és Pestet is legyőztük az addig vezető úton. Ott azonban kikaptunk Borsodtól, egy hasonlóan szoros meccsen, mint amit a csoportban is játszottunk. Az első percekben kaptunk egy gólt, utána viszont hiába lőttünk három kapufát, tipikusan olyan meccset játszottunk, amin reggelig se találtunk volna be. Három kapufát lőttünk, a gólvonalról is kirúgták két lehetőségünket. Ezzel egyébként jogot szereztünk arra, hogy a BM országos döntőjén is részt vegyünk, ahol már a rendvédelmi szervekkel is összemérhetjük tudásunkat többek közt – foglalta össze a szereplést Tóth Péter Attila, aki már készül a következő tornára is csapatával.

Az ezüstérmes csapat kerete:
Follárdt Zoltán, Nasz Balázs (Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), Katona Balázs, Tóth Péter Attila (Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), Kovács Máté, Novikov János, Vígh Mihály, Torma Barnabás, Szikora Tamás (Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), Nádasdi Gergely (Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-­parancsnokság)
Készülhet a BM országos döntőjére a megyei tűzoltó-válogatott.
               

Kövessen minket a Facebookon is!