Adj, mielőtt kapsz!
- Szégyen, nem szégyen, nekem azon 18 év alatt, amíg Félegyházán éltem, gyakorlatilag nem volt lány kapcsolatom. A Petőfi Sándor Iskola tiszta fiú iskola volt. A Petőfi Sándor Gimnáziumban a mienk volt az utolsó fiú évfolyam. Az utcánkban csak fiúk voltak, és fiú testvérekkel voltam körülvéve. Így nekem a lányokkal való kapcsolatom nagyon kétértelmű volt. Egyrészt nagyképű voltam, tehát lenéztem őket. Másrészt nem tudtam közeledni hozzájuk. Meg kellett ezt tanulni. Megtanultam, erről egy korábbi könyvem a Legényregény szól. Azt is megtanultam, hogy ők milyenek, hogyan látják az érzelmeinket és bennünket férfiakat. Ennek az összegzése a Leányálom.
- Szinte valamennyi köteted bemutatójának első helyszínei között szerepel Félegyháza. Ez kötődést, ragaszkodást jelez.
- Igen. Amire leginkább büszke vagyok, hogy itt tanultam meg a szívósságot. Minden erről szól az életemben, a szorgalomról, a kitartásról a meg nem alkuvásról. A fekete az fehér, vagy fekete, ebben nincs vita. A fekete, az mindig fekete, az igen, az mindig igen. Ha igent mondunk, akkor nincs felmentés, főleg akkor, ha fontos kérdésben másnak a szavunkat adtuk. Utálom azt a korszakot – ez már tartósan ilyen –, amikor bárki igent mond bármire, majd felmenti magát és pont az ellenkezőjét teszi, mondván, hogy bocsáss meg, megváltoztak a körülmények.
- „Élni kell örökre, átadni mindent ami szép, dallamot hozni a Földre...” Ezt a gondolatot ars poeticaként fogalmaztad meg?
- Ez valóban egy ars poetica jellegű mondat. Nagyon sok ehhez hasonlót írtam. Olvasóim szívesen ragadnak ki belőlük egyet-egyet. De írni, az egy ihletett állapot. Én nem is emlékszem a verseimre. A prózáimra még valamennyire igen, de a versekre nem. Azok egy másik állapotban születnek. Sose tudnám megismételni őket, ha kitörölné a gép.
- Azért csak van igazi hitvallásod?
- Amit én találtam ki, az a következő: Adj, ne kérj, és adj, mielőtt kapsz. Tehát ne akkor kezdj adni, amikor már elhalmoztak mindennel. Nem kell kérni, várd meg a sorsodat. De legelőbb adjál! Azt gondolom, ha eszerint élünk, ha nem centizzük ki, hogy kinek mit adtunk, akkor mindent visszakapunk sokszorosan. Az én életem erről szól.
- Idéznék még egy verssort tőled: „egyedül húzza a tücsök a réten...” Egyedül húzod?
- Nem, nem… Miközben saját törvényt alkotó ember vagyok, leginkább társas lény vagyok. Sok mindenkivel ellentétben, akik szeretik elgázolni a mellettük rohanókat, én mindig magam mellé gyűjtöm őket. Azt gondolom, hogy ketten többen vagyunk, hárman pedig még többen. Ha én egy barátomat támogatom, és netán sokkal messzebbre jut nálam, akkor én is erősebb vagyok. Vezetőként is mindig ezt tettem. A lehető legjobb embereket vettem magam mellé, akik abban, amit csináltak, sokkal jobbak voltak mint én. Nekem csak koordinálni kellett őket.
H. S.
