Egy sokoldalú ember – Szűts Tamás
Borítókép: Bús Csaba
– Tudvalévő, hogy nem tősgyökeres kiskunfélegyházi. Milyen út vezette a városba?
– 1952. szeptember 10-én, Szegeden születtem, és ott töltöttem az első 35 évemet. Rövid kiskunhalasi kitérő után, 34 éve telepedtem le Kiskunfélegyházán. Akkoriban munkakeresésben voltam és olyan lehetőséget kutattam, amivel egy kalap alatt megoldódik a lakhatásom és a bevételi forrásom is. Nem szerettem volna Szegedtől messze kerülni, mert az édesanyámat gyakran meg akartam látogatni. Élelmiszertechnológus szakmérnökként végeztem, a húsiparban kaptam állást.
– A mérnöki precizitás és tökéletességre szobraiban és színházi előadásaiban is fellelhető. Mikor és hogyan fordult a művészetek felé?
– A pályaválasztásomat az határozta meg, hogy olyan szakmát válasszak, amiből rövid időn belül meg is tudok élni. Négyen voltunk testvérek, támogatni akartam a családomat és a saját lábamra akartam állni. A művészeteket mindig szerettem, de ez kenyérkeresésként kevés lett volna. A gimnázium évei alatt megtetszett a fotózás. Élveztem, hogy meg lehet örökíteni a számomra lényeges pillanatokat és maradandót alkothatok. Kedvelem a magyar nyelvet, az irodalmat, és a történelmet is. Ezt a vonzódást az édesanyámtól örököltem. Az édesapám zongorázott, így a zene is részét képezte az életemnek. Sokat hallgattam zenét, magam énekelek és gitározom. A dallamok mindig kikapcsolnak, körülölelnek. Presser és Zorán számai a kedvenceim, de a klasszikus zene sem áll távol tőlem.
Több mint 50 évvel ezelőtt támadt egy öltetem, hogy az udvarunkban megtalálható kivágott fákat és nem használt téglákat megfaragjam.
Egy fazekastól vettem agyagot, ekkor készült el az első kisplasztikám, egy kiscsikó. Édesanyám pedagógusként dolgozott, Zombori László közismert festőművész a kollégája volt, aki biztatott, hogy a Tábor utcai szabadiskolába menjek el, mert tehetségesnek gondol. Ez a képzőművészeti kör a legszínvonalasabb volt a városban. Többek között a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola több tanára is megtisztelt bennünket jelenlétével, szakmai tanácsával. A kör vezetője két szobrászművész volt, nagyon sok praktikát megtanultam tőlük, amiket később a saját alkotásaimban is hasznosíthattam.
– A művészetek mellett a gondoskodás, az adakozás is fontos részét képezi az életének. Évtizedek óta oszlopos tagja a kiskunfélegyházi Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának. Hogyan és mikor csatlakozott karitatív munkájukhoz?
– 1989. december 30-án egy kérésnek eleget téve Kecelről Aradra kellett vinnem adományokat. Jó érzés volt, ahogyan fogadtak. Nagyon örültek nekem odakint, amikor megérkeztem. Nem az volt a fontos, hogy mit hoztam a Trabantom csomagtartójában, hanem az, hogy személyesen érezhették az „Anyaország” jelenlétét azok az emberek, akik támogatásra szorultak. Ez szívmelengető volt számomra. Ekkor felvételt nyertem a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tagjai közé, és azóta is, amiben tudok, segítek, szervezek, lebonyolítok.
– Idén kerek évfordulót ünnepel. Mesélne az ezzel kapcsolatos tervekről?
– Nagy büszkeség számomra, hogy Budapesten, a Stefánia Palotában két plasztikám is helyett kapott az Országos Kisplasztikai Tárlaton májusban. Ősszel önálló kiállítást tervezek, Hetvenkedek címmel. Ez majd a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban lesz látható. Néhány éve meghalt a bátyám, dr. Szűts Péter csecsemő- és gyermekgyógyász. Ő egykor a hódmezővásárhelyi Szent Erzsébet Kórház osztályvezető főorvosa volt. Az Ő tiszteletére készítek egy emléktáblát, amit októberben avatnak. Novemberben szintén a könyvtár ad helyet művészeti estemnek, Egy gondolat… címmel. Ebben Petőfi életének egy szakaszát dolgozom fel.
V. B.
