Helyi hírek 2014. november 11. 14:45 Forrás: Szentirmay Tamás

Kétszáz mázsa hulladék

Kétszáz mázsa hulladék
Soha ennyi hulladékot még nem gyűjtöttek a tiszaalpári gyerekek, mint az elmúlt hét végén. Papírból, PET-palackból és fémből közel kétszáz mázsát szállítottak el a lerakó helyekre.

Öt óra állt rendelkezésre ahhoz, hogy papírt, PET-palackot és fémet gyűjtsenek össze a tiszaalpári gyerekek, szülők, nagyszülők segítségével. Az eredmény magáért beszél, mert közel kétszáz mázsa hulladékot vittek be az általános iskola udvarára, ahol mérés után konténerbe került a szemét, amit aztán Szolnokra szállítottak.


A legtöbb természetesen a papír volt, közel 172 mázsa. A fiatalok minden egyes alkalommal többet és többet szednek össze a háztartásokban keletkezett papírból, de a mostani rekordnak számít. Igaz korábban elterjedt az a hír, hogy az iskolákban már nem gyűjthetnek több papírt a gyerekek, de szerencsére ezt a rendelet már meg is változott. Éltek is a lehetőséggel a tiszaalpáriak. Nem egy esetben kisteherautóval, utánfutókkal szállították be az otthon már feleslegessé vált papírt a családok közreműködésével a gyerekek.

Néhány cég is segített azzal, hogy az iskolának, óvodának adta a már nem használt kartondobozokat. A papír mellett a PET-palack is „sláger” volt. Ebből az igen könnyű műanyag hulladékból tizenöt és fél mázsa gyűlt össze, amiért külön dícséret illeti a diákokat. Ezúttal fémhulladékot is átvettek, bár ebből csak tíz mázsát szállítottak el.

A gyűjtés öt órája alatt hatalmas forgalom volt az iskola udvarán. Sorba kellett állni, hogy le lehessen adni a hozott papírt, PET-palackot, vasat. A mérésben és a pakolásban a szállító cég munkatársai segédkeztek, míg a pedagógusok a regisztrálásban vettek részt. Osztályonként és óvodai csoportonként írták fel, hogy ki hány kilogrammot vitt. A leadott hulladék értékét ugyanis külön-külön kapják majd meg az osztályok és a csoportok.

Fotó: korábbi felvétel

 

Kövessen minket a Facebookon is!