Helyi hírek 2022. július 16. 16:00

Festménykiállítás nyílt a művelődési központban

Képgaléria
Festménykiállítás nyílt a művelődési központban
Kürti Lászlónénak, a Holló László Képzőművész Kör egyik alapító tagjának nyílt tárlata július 15-én, a Móra Ferenc Művelődési Központban. A kiállítás augusztus 16-áig látogatható.

A tárlat megnyitóján az alkotó munkáit Szabó Ildikó művésztanár ajánlotta a képzőművészet kedvelőinek figyelmébe. – Azért gyűltünk össze ma itt, hogy egy szárnyaló lélek alkotásait ismerjük meg. Kürtiné Ancika a legnagyobb mesehősök egyike, szárnyai, amelyek átrepítették őt az elmúlt évtizedeken, most és itt láthatóvá válnak. A művészet lett az ő parazsa, szárnyai pedig a festmények, és kibontja most szárnyait, teljességgel kitárja és megmutatja önmagát – vezette fel köszöntőjét egy népmesei hasonlattal Szabó Ildikó – majd hozzátette: ez nem pusztán ráhangoló gondolat, hanem összegzése is annak a hangulatnak, amit Ancika festményei sugároznak. Sajátos szimbolizmus fedezhető fel műveiben, tájképeinek egyik csoportja vöröses, narancsos, meleg színekben izzik, máshol a zöldebb, szomorúbb színek dominálnak.

Kiemelte: 60 év munkája látható a tárlaton. A képek jelentős részének témája a fa, de megjelennek a Tisza és a Duna holtágai is. – Ancika úgy festi a fákat, ahogy Csontváry, a fában önmagát, az erdőben az emberiséget látja. Tudatosan vállalja ezt a szimbolizmust. Legjobb ilyen képeit nem a szabadban festi, hanem fantáziából. Emberi sorsokat kíván kifejezni általuk, nem botanikai tanulmány, nem impresszió, nem a táj valóságának reprodukciója az alkotói cél, hanem kimondani a kimondhatatlant, hogy fáj az élet, de mégis élni akarunk. Ancika legjobb képeit a szívével festette, tájai lelki tájak, líraiak, színei szenvedélyesek, szimbólumai jól érthetőek – fogalmazott. Életről és halálról, reményről és reménytelenségről, bátorságról és félelemről, sok-sok érzelemről szólnak festményei – tette hozzá.

A tárlat megnyitóján közreműködött a YENISEI együttes: Fődi Ágnes, Cseke Attila és Zsirmik István.
A kiállítás augusztus 16-áig látogatható a Móra Ferenc Művelődési Központban.

G. E.

Fotó: Fantoly Márton
    

Kövessen minket a Facebookon is!