Helyi hírek 2023. július 28. 18:30

Beköszöntött az őznász, figyeljünk az utakon!

Beköszöntött az őznász, figyeljünk az utakon!
Elkezdődött az őzek párzási időszaka, ilyenkor nem ritka, hogy az állatok szokatlan időpontokban, nappal is megjelennek az utakon, ezért most körültekintőbben kell vezetni.

Borítókép: Kovács András – Hazai Vadfotós Egylet

Az őzek párzása július második felétől augusztus közepéig tart. Ilyenkor az állatok aktívabbak, többet mozognak nappal is, és gyakran keresztezik a közutakat a mezőgazdasági területek mellett. Figyelmesen vezetve a balesetek jó eséllyel elkerülhetők! – írta cikkében a Turista Magazin.

Az üzekedési időszakban a bakok jóval figyelmetlenebbek, mivel nem igazán tudnak másra koncentrálni a suták felhajtásán kívül. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete és a rendőrség azt kéri az autósoktól: ne csak a vadveszélyt jelző táblák után vezessenek a szokásosnál óvatosabban!

A szervezet adatai szerint az elmúlt években átlagosan több mint 6000 nagyvadat ütöttek el, amelyek jelentős része (75%) őz volt, és a balesetek zöme az üzekedés alatt következett be. Ha őzet látunk átszaladni az úton, számíthatunk rá, hogy másik is követi, így mindenképp lassítsunk. Amennyiben az ütközés elkerülhetetlen, vészfékezzünk, mert a kormány elrántása még komolyabb veszélyt hordoz magában: letérhetünk az útról vagy átsodródhatunk a szembe sávba.

Ha mégis vaddal ütközünk, feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, mivel a vadelütés közúti balesetnek minősül, így az esetleges további ügyintézés alapja a helyszíni jegyzőkönyv. Ezen kívül értesíteni kell a területileg illetékes vadgazdálkodó szervezetet (általában vadásztársaságot) is, erről a rendőrség gondoskodik.

police.hu oldalán a következő tanácsokat is olvashatjuk erre az időszakra vonatkozóan:

  • A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladni. Ha lakott területen kívül 90 km/óra helyett csak 80 km/óra sebességgel megyünk, jóval több időnk lesz reagálni egy hirtelen felbukkanó vad esetén.
     
  • Ne telefonáljunk! Ha másra figyelünk, lassabban tudunk reagálni. Lehet, hogy egy vad áll az úton a következő kanyarban, vagy a következő bukkanó mögött.
     
  • Kapcsoljuk fel a távolsági fényszórót lakott területen kívül! Így nagyobb terület látható át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsoljuk le a reflektort!
     
  • Tartsunk nagyobb követési távolságot és folyamatosan figyeljük az út mindkét oldalát!
     
  • Jó tudni, hogy a vadállatok kiszámíthatatlanul viselkedhetnek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek.
     
  • Dudáljunk, ha vadállat van az úttesten! A fényszóróba nézve nem biztos, hogy az állat látja a járművet, a hangjelzés viszont segíthet neki hogy tudja, merről jön a veszély. Vigyázzunk azonban, ha az állat nem az úton áll, lehet, hogy a hangtól megriad és pont a kocsi elé ugrik.
     
  • Lakott területen belül is találkozhatunk őzekkel vagy más vadállatokkal. Általában sötétedés után jönnek elő, de gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhatnak.
     
  • Vészfékezzünk, ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé és adjunk hangjelzést!
     
  • Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot látunk az úton, hívjuk a 112-es segélyhívó számot! Ne próbáljuk meg lehúzni az úttestről, mert lehet, hogy még életben van és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával.
     
  • Az elpusztult állatot ne vigyük magunkkal, mert az lopásnak számít.

     

Kövessen minket a Facebookon is!