A Kalmár kápolnánál kezdődött a temetőkerti séta
Kalmár József és Kalmár Józsefné eredendően a Közelszőlőben lévő birtokukon akarták megépíteni a kápolnát temetkezési helyként. Az akkori városvezetés azonban megkérte őket, hogy ne oda, hanem az egykori csirkepiac végében építsék fel az impozáns, szép épületet, amely városépítészeti emlékhely is lehet. A család elfogadta a felkérést, így került 1876-ban a jelenlegi helyére a kápolna, ahol építtetői és családtagjaik is nyugszanak. A kápolna kriptáját és udvarát később megnyitották és azóta több félegyházi polgárt is ide temettek. A Kápolnalátogatás után az Alsótemetőben folytatódott a temetőkerti séta, ahol elsőként Móra Márton sírjánál emlékeztek a szűcsmesterre és feleségére, valamint gyermekeikre, Istvánra és Ferencre. Ezt követően a Móra családhoz kötődő sírhelyeket, valamint azoknak a jeles személyiségeknek a nyughelyét keresték fel, akiknek születési, vagy halálozási évfordulójuk volt.
s-r