Sport 2022. augusztus 5. 12:00

Családi napot szervez idén is a Korona Modellező Sportegyesület

Családi napot szervez idén is a Korona Modellező Sportegyesület
Családi napra várják az érdeklődőket augusztus 13-án, szombaton a modellező repülőtérre. A Kiskunfélegyházi Korona Modellező Sportegyesület idén is szeretné vendégül látni a családokat, az egyesületi tagokat és minden érdeklődőt, aki rokonszenvet érez a sportág iránt.



Kálmán Csaba elnökségi tag elmondta, hogy az első családi nap, ami már nyilvános volt a városlakók felé is, két évvel ezelőtt volt, 2020-ban. Az akkori esemény nagyon sikeres volt, így elhatározták, hogy hagyományt teremtenek belőle. Az idei családi napot is hosszas előkészület előzte meg, nagyon fontosnak tartják, hogy egy ilyen eseményen a család minden tagja megtalálja a maga szórakozását.



Ennek értelmében a gyermekeket kézműves foglalkozások várják, de lesz a nap folyamán agility kutyás bemutató is. Kipróbálhatják a szimulátorokat és modellező bemutatók is helyet kapnak a programban.  Ismerkedhetnek jetekkel, vitorlázókkal, FPV drónokkal és 3D műrepülő bemutatók is a rendezvény részét képezik. Fellép a Silver Step Táncstúdió is, valamint bemutatkozik egy új versenyszakág is.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit reggel 9 órától a repülőtérre.

Z. A.
                

Kövessen minket a Facebookon is!